Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Csupán reggel jelent meg az interjú az Indexen Juhász Péterrel, az Együtt elnökével, amelyben azt ajánlja, legyen egy új pólus, induljanak közös listán a 2010 előtti világot elutasító pártok. Két-három óra alatt azonban ki is derült, hogy ebből az elképzelésből a világon semmi nem lesz. - írja az index.hu.
Nem engedték be a rendőrök az Együtt tagjait a Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatására időzített tüntetésük tervezett helyszínére, az Alkotmány utcába, ezért a Markó utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán tartják meg demonstrációjukat csütörtök délután.
Pár hete jelent meg a hír, hogy a szocik és Gyurcsányék megállapodtak Budapesten az egyéni képviselőjelöltek személyében, még egy gyanúsan hitelesnek tűnő lista is megjelent a sajtóban, de a szockók és Fletó egyháza is cáfolta a megállapodás tényét - írja az ÖREG HARCOS Blog.
Rogán Antal szerint nyilvánvaló, hogy Juhász Péter, az Együtt alelnöke a magyar olajmaffia rettegett vezetőjének, Portik Tamás a "samesza", rendszeres kapcsolatot tartanak és összejátszanak azért, hogy lejárassák - írja a pestisracok.hu.
Nem történt bűncselekmény a Juhász Péter V. kerületi önkormányzati képviselő és vagy egy tucat más feljelentő által kifogásolt belvárosi ingatlaneladásokkal összefüggésben, ezért a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűncselekmény hiányában megszüntette a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettesek ellen indított nyomozását.