Völner Pál a lap csütörtöki számában beszélt arról is, hogy "Brüsszel már a következő napokban pert indíthat hazánk ellen a kvótaügy miatt, vagyis még csupán a bevándorlási harc kezdeténél tartunk." - írja a 24.hu.
Hallgatom Szíjjártót és az újra mikrofon elé engedett Rogánt (Orbán még két napig gondolkodik, felméreti, a lomha közvélemény hajlandó-e már hadat üzenni az Uniónak, vagy még dolgozni kell rajta): Az EU bíróságának döntése felelőtlen, felháborító, nem, nem, soha, nem engedünk betelepíteni illegális bevándorlókat. - írja a gepnarancs.hu.
Nevetségesnek és komolytalannak nevezte kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentet, mert a máltai soros elnökségről szóló uniós vitán szinte teljesen üres volt a strasbourgi ülésterem. - írja a polgarportal.hu.
Orbán Viktor az Alkotmánybíróságra bízhatja a lex CEU megsemmisítését, ha Juncker nyomására az Európai Néppárt kész helyzet elé állítja: a visszavonás a záloga a Fidesz ki nem zárásának. - írja az atv.hu.
A szlovén miniszterelnök szerint, ha nem lesz közös megoldás, akkor Európa széthullik, a Macedón vezető a címben említett Franklin-idézettel riogatott. Orbán Viktor szerint a görög határt kell megvédeni. Megkezdődött Brüsszelben az a migráns-csúcstalálkozó.
Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének javaslata, amelyet a vasárnapi migrációs csúcstalálkozón kíván előterjeszteni, komolytalan és nem reális - mondta Zoran Milanovic horvát miniszterelnök szombaton a Nova TV-nek adott interjújában.
Egy tizenhat pontból álló tervezetet küldött Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a vasárnapi brüsszeli migrációs csúcs résztvevőinek a dpa német hírügynökség szerint. Úgy tudják, hogy a csúcson részt vevő országok diplomatáinak ez alapján kellene kidolgozniuk egy közös nyilatkozatot, amelyet az állam- és kormányfők aztán vasárnap fogadnának el.