A generációváltás előtt álló cégeket segítené új programjával az Innovációs és Technológiai Minisztérium annak érdekében, hogy a családi vállalatok a jövőben is meghatározó szerepet tölthessenek be a gazdaságban és a társadalomban egyaránt.
A hazai lakosság szerint 30 év múlva a már napjainkban is népszerű allergénmentes, valamint bio, vegán és paleo étrend erősödhet leginkább, miközben az iparági előrejelzésekkel ellentétben a húsfogyasztásban inkább csökkenést várnak – derül ki a K&H felméréséből.
Három díjat kapott a K&H a Mastercard - Az év bankja versenyen, köztük elnyerte a Mastercard – Az év fenntartható bankja 2018 díjat, köszönhetően többek között annak, hogy ma már minden 10. bankfiók zöld irodaként üzemel, tehát nincs direkt fosszilis energiafelhasználás.
A nyár minden gyermek számára a kikapcsolódás és a feltöltődés ideje, de szülőként a mi felelősségünk gondoskodni arról, hogy a rendelkezésükre álló szabadidőt a pihenésen kívül olyan elfoglaltságokkal is töltsék, amelyeken keresztül nyitottabbá és érzékenyebbé válhatnak a külvilág iránt.
A munkaerőpiacon jelen lévő négy generáció eltérő igényei kihívás elé állítják a munkáltatókat. A K&H széleskörű, a dolgozók egyéni elvárásait is szem előtt tartó munkáltatói tevékenységével kiérdemelte a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Megbízható Munkaadó díját.