Nincs egyetértés: már azok is vitáznak, akik ellenzik a debreceni akkumulátorgyár megépítését. Az LMP népszavazást kezdeményez, a Civil Fórum Debrecen Egyesület viszont ezt nem támogatja. Azt mondják, más módon tiltakoznak.
A köztársasági elnöknek felkért és vélhetően hamarosan meg is választandó Novák Katalin úgy távozott miniszteri posztjáról, hogy búcsúzóul még jól megjutalmazott több NER-közeli személyiséget. De tudjuk, hogy pontosan kiket és mit is köszönhetünk ezeknek az embereknek?
Bár a közigazgatásban dolgozók hivatásukat tisztességesen, magas színvonalon, szakszerűen végzik, helyzetük méltatlan – jelentette ki a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezető-helyettese Budapesten vasárnap, a köztisztviselők és kormánytisztviselők napján.