h i r d e t é s
Befejezte a Welsz-iratok vizsgálatát a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Mindössze egyetlen politikus akadt fel a hálón, Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese, számol be a fejleményről a kormánypárti a Magyar Nemzet. - írja a 168ora.hu.
Vesztesként jött ki a birtokmegosztási perből, de szerepeltette az ingatlanokat a képviselői bevallásában. Öccse Orbán Viktorhoz fordult. - írja a nepszava.hu.
Pénteken a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte a volt politikus ügyében hozott adóhatósági határozatot - írta a Magyar Idők.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) első fokon még tavaly áprilisban ítélte csalás és hamis okirat felhasználása miatt 200 ezer forint pénzbüntetésre Simont, vádlott-társát pedig megrovásban részesítette. - írja az mno.hu.
Ma kezdődik Simon Gábor volt szocialista képviselő büntetőpere.
Költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt - írja a VS.hu.
Vasárnap éjfélig kell leadni az országgyűlési képviselőknek a vagyonnyilatkozatukat. Orbán tavaly év végén felvetette a szabályváltozás lehetőségét, de minden maradt a régiben.
A Fidesz és a Jobbik nyugdíjas-szeretgető versenyt rendezett a közgyűlésen, az MSZP fizetésemelést követelt.