A magyarságnak mindig meg kellett küzdeni a szabadságért, és ma sincs ez másképp - mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa helyi idő szerint szombaton a New York-i Magyar Házban tartott 1956-os emléktábla-avatáson.
1989-1990 arról is szólt, hogy szerettünk volna visszatagozódni Európába, olyanok lenni pont, mint a nyugatiak, de mára büszkék vagyunk arra, amiben különbözünk tőlük – mondta új könyve kapcsán Schmidt Mária történész az InfoRádió Aréna című műsorában. A Terror Háza Múzeum főigazgatója beszélt a szabadság kivívásának lépéseiről, az elmúlt 30 évet meghatározó gazdasági kényszerpályákról és arról is, hogyan lépett az internacionalizmus helyébe a globalizmus ideológiája.
Egy 12 fős cég esetében egy alkalmazott szinte mindig szabadságon van, ami azt jelenti, hogy 11 embernek kell elvégeznie 12 munkáját. A nyár ilyen szempontból komoly fejfájást okozhat a munkáltatóknak, hiszen igazságosan kell kiadni a szabadságokat szem előtt tartva azt is, hogy ne menjen az eredményesség rovására.
Az Európai Néppárt (EPP) körüludvarolja Orbán Viktort, és ennek a tudomány fizeti meg az árát – írta a konzervatív német lapban közölt cikkében Martik Schulz Wessel, a müncheni Ludwig-Maximilians Egyetem kelet-európai történelem professzora. - írja a huppa.hu
Mi a cél a Magyar Tudományos Akadémia ellen indított kormányzati offenzívával? Van-e egyáltalán koncepciója az Orbán-rezsimnek arra, hogyan szeretné átalakítani a tudományos műhelyeket? Ilyen, és hasonló kérdésekre keresték a választ tudósok, kutatók, értelmiségiek a Momentum szegedi szervezetének hétfő esti rendezvényén.
Magyarország újra egy olyan korszak küszöbén áll, amikor ismét jogfeladásokra akarják bírni – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán tartott Kossuth Lajos-szoborcsoport avatásán. - írja a 444.hu.
Sűrű munkatervvel tér vissza szabadságáról Orbán Viktor miniszterelnök - nyilatkozta az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár a szervezés alatt álló főbb kormányfői programokról beszámolva.
A budapesti és nagyvárosi diplomások (egyesek szerint "értelmiség", az az azért több) és a 30 alatti fiatalok nagy része egy egészen másik országban él, mint a kistelepüléseken és legfeljebb közepes városokban élők.
Az év végével esedékessé válik az eddig ki nem adott szabadságok rendezése, egyúttal sok munkáltatónál ez a legmegfelelőbb időszak, hogy az ünnepi leálláskor kerüljön kiadásra a munkavállalók bennmaradt szabadsága.
A vizes világbajnokság szervezőihez fordult Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, és mielőbbi tájékoztatást kért a rendezvényen ingyenes wifit biztosító szoftvert fejlesztő azerbajdzsáni cégről – tudta meg a Népszava. - írja a mno.hu.