Jogerősen jóváhagyta a korrupcióért 2019 májusában bebörtönzött Liviu Dragnea, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke feltételes szabadlábra helyezését csütörtökön a Giurgiu megyei törvényszék.
Eddig kétszer is elutasították már Bene László szabadlábra helyezési kérelmét. Bene a „skálás” és a vadászgyilkosság, valamint tucatnyi fegyveres rablás miatt – Donászi Aladárral együtt – életfogytiglani fegyházbüntetést kapott 1996-ban. 2019-ben mindenképpen szabadul. - írja az InfoRádió.
Román újságírók, értelmiségiek törvénymódosítást sürgetnek, miután napvilágot látott egy nyilvántartás, amely szerint a román börtönök lakói nem kevesebb mint 400 könyvet írtak 2013-2015 között, abban a reményben, hogy így hamarabb szabadulhatnak.
Újabb fordulat Lagzi Lajcsi ügyében: ha beigazolódik, amit az ügyvédek állítanak, Lajcsi rövidesen hazatérhet szeretteihez. Ez esetben akár rendőri fejek is hullhatnak majd, sőt, az sem kizárt, hogy Lajcsi jogi elégtételt is kérhet az őt ért meghurcoltatásokért - írja a Bors.