„Nem tudom, Karácsony Gergely kapott-e hivatalos értesítést bármilyen szintű orosz befolyásolási kísérletről, de azt én is megtudom erősíteni, hogy Moszkvának az az érdeke, hogy olyan kormányzati struktúra maradjon bármely kelet-európai országban, ami kedvező a számára – Magyarországot pedig ebben kiemelten fontosnak tartja” – mondta a Hírklikknek Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.
Nem indul a választásokon a Zoom.hu tulajdonosa, Tarjányi Péter által összegründolt Magyar Progresszív Mozgalom, mivel nem bíznak a politikusokban, viszont összefognának velük az Orbán-kormány leváltása érdekében – olvasható a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelent interjúban.
Az MTI meg sem említette a szocialisták biztonságpolitikai konferenciájáról szóló, egyébként szokatlanul részletes beszámolójában Tarjányi Péter nevét, vélhetően azért, mert a tekintélyes biztonságpolitikai szakértő élesen kritizálta a kormány menekültpolitikáját és kommunikációs trükkjeit.
A budapesti közbiztonságról tartottak kerekasztal-beszélgetést csütörtökön, többnyire oda visszatérve: mesterségesen gerjeszti a félelmet a politika és a média. A szakértők szerint ugyanakkor a terrorveszélyt nem érdemes lebecsülni.
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Facebookon éppen a párizsi merényleteket megelőzően arról posztolt, hogy 2016-ban biztonsági szempontból Európában és Magyarországon a menekült-migráns kérdés kezelése lesz az egyik legkomolyabb kihívás.