h i r d e t é s

Kedves asszonyom, lassan búcsúzzon el a férjétől

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Kedves asszonyom, lassan búcsúzzon el a férjétől

2016. október 14. - 09:12
2 komment

MTI Fotó/Bruzák Noémi

Tetszett hozni ragtapaszt? Nem? Akkor most kiszedem a varratokat és ügyesen oda kellene fogatni a sebre a gézt. A bugyival. Még jó, hogy nem a háta közepén van a varrat.

Sajnos, nem tudunk vérnyomást mérni, kimerült az elem. Ha esetleg tudna a kedves beteg behozni, akkor az nagy segítség lenne. Köszönjük.

Á, kedves hozzátartozók! Legyenek szívesek behozni a bácsinak pizsamát (váltást is és majd tessék hazavinni kimosni), vécépapírt, kanalat, tányért, poharat, szappant, törülközőt, szivacsot. Ja! A gyógyszereit se felejtsék otthon, mert azt sem tudunk adni. Ha esetleg van felesleges lázmérő, az is jól jönne, mert nekünk nincs. Meg pelenka. Köszönjük.

Kedves szülő, sajnos nem tudunk ágyat biztosítani önöknek. A gyerekágy mellett/alatt, a földön tudnak pihenni. Műanyag szék sincs, már mindegyikben ül valaki. Ha igaz, majd kapunk adományból néhány matracot, akkor jobb lesz. Apukának és anyukának váltásban kellene itt tartózkodnia, mert annyira kevés nővérkénk van, hogy nem tudjuk a kicsi gondozását megoldni. Pelenkázni kell majd, etetni, fürdetni, mesélni neki, nyugtatni. Szóval csak úgy, mint eddig. Érezzék otthon magukat. Mosakodni a kézmosóban tudnak, de kérem, a vödröt ne vegyék el, mert folyik alul a lefolyó. Ha megtelt a vödör, a vécébe tessék majd kiönteni. Ha nincs az is eldugulva.

Hány éves a néni? Mióta viselkedik zavartan? Tegyük be a demens megfigyelőbe. Kapjon nyugtatót, infúziót, hátha kiszáradt. Pelenka rá, műfogsort, szemüveget, botot vegyük el. Jó, így szép csöndben ellesz magának. Úgyis idős már. A többi betegre sincs idő…jó napot kívánok! Hozzátartozók? Hogy a néni nem demens? Egyetemi tanár és még tegnap is tartott előadást? Hogy rendszeresen olvas, sakkozik? Hát, demensnek tűnt. Jó, akkor majd nem kapja a nyugtatót és meglátjuk, tisztul-e a tudata.

Kedves hozzátartozó, haza lehet vinni a papát. Nem, még nem gyógyult meg a combnyak törése, de csak tíz napig tudjuk itt tartani, ennyit finanszíroz a fenntartó. Tíz nap alatt meg nincsenek csodák, ugye. Hogy önök a tizediken laknak és három műszakban dolgoznak, nem tudják ellátni a bácsit? Sajnálom, ez nem az én problémám.

Kedves asszonyom, lassan búcsúzzon el a férjétől. Igen, tudom, hogy még csak negyven éves, de sajnos a rák nem válogat. Mi itt már tehetetlenek vagyunk. De igen, jól hallotta. Van ilyen gyógyszer, az talán még segíthet. Vagy legalább meghosszabíthatja a beteg életét akár 5-10 évvel. Addigra meg akár meg is találhatják a gyógymódot. Nem, sajnos mi nem tudunk ilyen gyógyszert adni. Tessék kérelmet írni a kormányhoz, a nővérke majd megadja pontosan, hová kell küldeni, kinek kell címezni. Ha szerencséje van és megkapja a támogatást a gyógyszerre és akkor még életben van a férje, akkor megkezdjük a kezelést. Ne tessék sírni.

Kedves betegek! Kérjük, hogy aki teheti, néhány ezer forinttal támogassa rendelőintézetünket. Az évekkel ezelőtt vásárolt műszerek javítására, pótlására folyamatosan szükség van. Pénz meg nincs. Igen, tudjuk, hogy fizetik a tébét. Én is fizetem. De ha tönkremegy a röntgengép, akkor nem fogjuk tudni megcsinálni a vizsgálatot, akár fizeti a tébét valaki, akár nem.

Kérjük a kedves hozzátartozókat, hogy hozzanak be minden szükséges eszközt ahhoz, hogy el tudjuk látni a betegeket. Köszönettel fogadjuk a nyomtatóba való papírt, festékpatront, ceruzaelemet, fertőtlenítőszert, ragtapaszt, gézt, ollót, lázcsillapítót, lázmérőt, gumilepedőt, felnőttpelenkát, hashajtót és egyéb gyógyszereket, valamint papírtörlőt, vécépapírt, szappant.

A kormány örömmel jelenti be a magyar embereknek, hogy Magyarország megint jobban teljesít! Az idei évben nyolc új stadiont építünk, eladjuk a maradék termőföldeket, 50 milliárd forint értékben festményeket vásárolunk, megemeljük a kormánypropagandára fordított összeget, három népszavazást fogunk tartani arról, hogy miről tartsunk népszavazást – ez darabonként alig kerül majd ötmilliárdba -, valamint megemeljük a saját fizetésünket.

Sajnos, a jobbanteljesítésből mindenkinek ki kell vennie a részét. Ezért olykor áldozatokra van szükség, de tudjuk, hogy a magyar emberek örömmel járulnak hozzá a kormány sikereihez. Ezért a közalkalmazotti jogviszont megszüntetjük és közmunkásként tudjuk foglalkoztatni a kollégákat, természetesen közmunkás fizetés mellett. Mindenki kap egy kecskét is. Az oktatásban összevonjuk az összes tantárgyat, így elég lesz egy darab pedagógus osztályonként. Rengeteg megtakarítást jelent. Az egészségügy reformjára is sor kerül. Mostantól nem csak a gyógyszereket és minden egyéb felszerelést kell majd bevinni a beteggel együtt a kórházba, hanem az orvost és a nővért is.

Köszönjük az együttműködést, a szűnni nem akaró vastapsot és éljenzést. Előre a szebb jövő felé!

 

kolozsvaros.com

2 komment