Különösen a szokásos évzáró törvényelfogadási dömpingben lehet ezt a jelenséget érzékelni, amikor először a kétharmados többségben lakozó erejét villantotta meg a kormánypárt, aztán minden gond nélkül áttolt a törvényhozáson olyan jogszabályokat, melyek borzolják a választók idegeit. A Fidesz korábban se vacakolt sokat azzal, hogy részletesen elmagyarázza a választóknak, a törvényeket milyen szükségszerűségek alapján módosítgatják, bővítik, szűkítik, vagy írják át teljesen, de amit most csinálnak, az a cinizmus hegyláncának csúcsaira emeli őket.

A múlt is tele van ilyen átverésekkel. Gondoljunk csak a magánnyugdíj-pénztárak einstandolására, amikor Selmeczi Gabriella azzal hülyítette a népet, hogy a pénztárak eltőzsdézték a pénzüket. Utólag ugyan kiderült, hogy egészből semmi sem igaz, de akkor már államosították az egész rendszert, így – ahogy a sláger mondja – „utólag már sopánkodni kár” lenne. Így van ez most az újra felizzott kultúrharccal, és az alapítványi iskolákra vonatkozó jogszabály-módosítással is, hiszen azt mondják, érdemben semmi sem fog változni, ugyanakkor az érintettek láttak már karón varjút, vagyis attól tartanak, hogy a kormány sokadszorra akarja átverni őket.

A bizalom nem csupán kicsi országunkban rendült meg a kormányzó erőben, külföldön se veszik készpénznek azt, amit a Fidesz mond. Ott van például az Európai Néppárt által folytatott vizsgálat a pártcsaládba tartozó, ám annak elveire és értékeire látványosan fittyet hányó magyar kormánypárt ügyében. Jól látszik ugyanis, hogy a Fidesznek esze ágában sincs változtatni az álláspontján a jogállamisággal kapcsolatban, ugyanakkor politikusai nyilatkozataikban lebegtetik, hogy maradnának, vagy mennének a kereszténydemokrata pártok közösségéből. Ezzel azt a látszatot keltik, hogy ők fogják eldönteni, van-e értelme ebben a pártcsaládban maradni, vagy nincs.

A taktikázás, mellébeszélés, időhúzás persze a politikai eszköztárak fontos eszközei, ám ne feledjük, hogy külföldön és belföldön is nagy becsben tartják azokat a politikusokat, akiknek adni lehet a szavára, akik megbízható szövetségesként olyankor segítő kezet nyújtanak, amikor éppen nagy a baj. A Fidesz büszkén vallja, hogy a sajátjait soha nem hagyja az út szélén, ám ez az összetartás már egyáltalán nem jellemző rájuk, amikor kilépnek a nemzetközi színtérre, vagy ha hazai pártokat vagy társadalmi csoportot akarnak lehetetlenné tenni.

Orbán Viktor hatalmi játszmáit mindig az jellemezte, hogy finoman szólva is alábecsülte az ellenfelei realitásérzékét és bátorságát, így nyugodtan elmehetett a falig. Érezte hogy, nem éri olyan szintű retorzió sem a nemzetközi szövetségesei, sem a magyar társadalom részéről, mellyel ne tudna mit kezdeni. Szép lassan azonban felélte azt a bizalmi tőkét, melyre közel 10 éves országlását építette. Rá kell ébrednie, hogy a huncutkodás és a zsiványság között most már minden partnere és ellensége különbséget tud tenni. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha felemeled a kezed, hogy megadod magad, ne kapkodj az övedbe rejtett késed után!” (szeka.blog.hu)