h i r d e t é s

Dárdai szerint nem volt esélyük a norvégoknak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Dárdai szerint nem volt esélyük a norvégoknak

2015. november 16. - 15:51
0 komment

Az egész magyar futball számára motiváció a válogatott Európa-bajnoki kijutása az előző szövetségi kapitány, Dárdai Pál szerint.

Fotó: John Macdougall

A magyar válogatottat tavaly október és idén június között irányító Dárdai német klubcsapata, a Hertha BSC honlapján úgy fogalmazott: a Norvégia elleni pótselejtezős párharc megnyerése csodálatos dolog. Elárulta: a magyar együttes által 2-1-re megnyert vasárnapi visszavágót családjával, berlini otthonában nézte, írja az MTI nyomán az Index.

„A találkozó előtti eseményeket is követtem, az egész napom a mérkőzés körül forgott. Nem ittam erre a sikerre, ha viszont lesz egy bankett, ahol megünneplik a csapatot, és meghívnak engem is, akkor biztosan pohárköszöntőt fogok mondani a tiszteletükre" – mondta Dárdai.

Az edző úgy fogalmazott: a norvégoknak gyakorlatilag esélyük sem volt, „a mieink uralták a meccset, védekezésben különösen jól teljesítettek. Az egész játékuk jól nézett ki. Válogatottunk, és az egész ország megérdemelte a továbbjutást" – mondta Dárdai, aki kiválónak nevezte a játékosok mentalitását, mivel a közelmúltban többször is a maguk javára fordítottak rendkívül fontos, szoros mérkőzéseket.

Az edző emlékeztetett: szövetségi kapitányként a megszerzett pontokkal és a játékstílussal kapcsolatban is betartotta, amit ígért. „Örülök, hogy Bernd Storck vette át a csapatot. Egyfajta alapot adtam neki, amit kiválóan megragadott. Remekül fejlődött az együttes, de ez nem csak az én érdemem. A játékosok remek munkát végeztek, egyáltalán nem egyszerű három edzővel együtt dolgozni."

Dárdainak még nem volt alkalma gratulálni Storcknak, mert bár a német szövetségi kapitány vasárnap éjjel felhívta elődjét, akkor ő már aludt, de elmondása szerint a napokban mindenképpen vissza fogja hívni.

A sikerről úgy vélekedett: az utóbbi időben a magyar labdarúgásba - az utánpótlásba és a stadionokba különösen - sok pénzt fektettek, ez most visszaköszönt. A csapattól nem vár Európa-bajnoki címet Franciaországban, de abban biztos, hogy a tornán való részvétel lendületet ad a játékosok további fejlődésének, ezáltal remélhetőleg a következő nagy nemzetközi esemény selejtezősorozatát is sikerrel veszik majd.

Hozzátette: a kijutás hatalmas motivációt jelent a következő generáció képviselői, az edzők, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetség számára egyaránt.

A magyar csapat csütörtökön 1-0-ra, vasárnap pedig 2-1-re győzte le Norvégiát, ezzel kijutott a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságra. A válogatott Eb-n 1972-ben, világbajnokságon pedig 1986-ban szerepelt legutóbb.

 

index.hu