h i r d e t é s

December vége óta nőnek az európai gáztartalékok, a magyar viszont csökken

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

December vége óta nőnek az európai gáztartalékok, a magyar viszont csökken

2023. január 05. - 08:15

A gáztárolók töltöttségének növekedése ritka ebben az időszakban, de ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy Európa kilábalt volna az energiaválságból.

Nyomásmérő órák a Magyar Földgáztároló Zrt. hajdúszoboszlói telephelyén - Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az európai gáztartalékok november közepe óta folyamatosan csökkentek, hétfőig azonban már ötödik napja ismét nőttek, mivel több gáz került a tárolókba, mint amennyit kivettek belőlük. A magyar tárolók töltöttsége ezzel szemben továbbra is csökken - írja a g7.

Az európai gáztárolók töltöttsége jelenleg 83,5 százalékos. „A háború kirobbanását követően, tavasszal a kitűzött cél 80 százalék volt, amit már augusztus végén sikerült elérni. A létesítmények összesített telítettsége november közepén volt a csúcson, amikor a töltöttség csaknem 95,7 százalékra nőtt” – írja a lap.

November közepén a hideg beálltával kezdett el csökkeni a tartalék (ez normális jelenség: a tavaszi-nyári betárolási időszakban több kitermelt és importált gáz kerül a tárolókba, mint amennyi a fogyasztás, ezért az év hidegebb időszakában, amikor nagyobb a fogyasztás, mint a termelés és az import, a hiányzó mennyiséget a tárolókból pótolják ki). A csökkenés karácsonyig tartott ki, akkor viszont növekedni kezdtek a tartalékok, ami ebben az időszakban szokatlan (a töltöttség az év eleji szinteket összehasonlítva csak 2020 elején volt magasabb).

Az európai gáztartalékok növekedésnek több oka is lehet:

  • Az enyhébb tél és a takarékossági intézkedések miatt pedig a lakosság, és az állami intézmények is kevesebbet fogyasztanak.
  • Számos európai országban recesszióba csúszik a gazdaság, ez pedig hozzájárul a kisebb összfogyasztáshoz.
  • Kisebb részben az algériai és norvég vezetékes import, nagyobb részben pedig az amerikai, katari, nigériai és orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) importjának megnövelésével az EU-nak sikerült az orosz vezetékes import jelentős részének kiesését helyettesítenie. Az elmúlt három évben például még soha nem importált annyi LNG-t az EU, mint decemberben.

A fenti tényezők következtében az európai földgázárak is nagyot estek, a holland tőzsdei ár megawattóránként 72 euró körül alakult kedden, ami alacsonyabb, mint a háború kitörését közvetlenül megelőző 88 eurós árfolyam.

Az európai adatokkal szemben a magyar gáztárolók töltöttsége továbbra is csökkenést mutat.

A magyar tárolók töltöttsége nemcsak 2020, hanem 2021 elején is magasabb volt, mint idén januárban.

Fontos szempont viszont, hogy a magyar gáztárolókban nem csak hazai felhasználású földgázt tárolnak, hanem olyan kereskedőkét is, akik bérlik azokat. „Ők nem feltétlenül magyarok, de még ha azok is, egyáltalán nem biztos, hogy Magyarországon adják el a tárolókban raktározott gázt” – írja a g7. Az export pedig csökkenti a Magyarországon kimutatott mennyiséget.

Arra a lap is figyelmeztet, hogy az európai gáztartalék növekedése nem azt jelenti, hogy megoldódott volna az energiaválság. Sőt, elemzők szerint 2023 még nehezebb lehet ebből a szempontból, mint 2022 volt. (Telex)