h i r d e t é s

Dumaszínház után a saját dolgozókhoz fordul az OTP

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Dumaszínház után a saját dolgozókhoz fordul az OTP

2016. január 05. - 15:41
0 komment

Januártól az OTP Bank ügyintézői a hitelintézet reklámjainak főszereplői.

Fotó: megeri.elte.hu

Az új kommunikációs koncepcióval a bank a hitelintézetek megváltozó szerepére, a tanácsadás, a személyes kapcsolat fontosságára hívja fel a figyelmet. Egyben azt is várja, hogy az újfajta megközelítés az OTP Bankot, valamint az egész szektort közelebb hozhatja az emberekhez.

Hét év után búcsúzik a Dumaszínháztól az OTP Bank. A 2009-es indulás óta eltelt időszakban 18 szereplővel körülbelül 400 szpotot vettek fel, amiből 170 került adásba.

 A dumaszínházas filmek messze a legismertebbnek számítanak a bankszektorban. Az OTP Bank márkaismertsége a legmagasabb Magyarországon, miközben a kampánnyal nemcsak a hitelintézet, de a stand up népszerűségét is sikerült növelni.

 Az elmúlt hét év piaci változásai szükségszerűvé tették, hogy a bank jobban megmutassa önmagát. „Olyan koncepcióra szerettünk volna váltani, amiben az eddigiekhez képest többet tudunk elmondani az OTP Bank értékeiről,” – emelte ki Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing igazgatója.

 A pénzintézet ezért pályázatot írt ki egy új reklám-koncepció és kidolgozására. Közel egyéves előkészítő munka során végül hat elképzelést teszteltek, melyek közül a White Rabbit megoldása bizonyult a legjobbnak, a kampány megvalósítását pedig a Café csoport végezte. Az új kommunikációs koncepcióban az OTP Bank ügyintézői szerepelnek a hitelintézet reklámjaiban. A bank közel 4000 fióki munkatársából első körben hármat választottak ki, akik az induláskor szerepelnek a filmekben.

Az ügyintézőkkel saját településükön, saját környezetükben forgatták a saját történeteiket, a reklámok az ő mindennapjaikba engednek betekintést, minél valóság hűbben, lehetőleg statiszták nélkül, azokkal a szereplőkkel, akik valóban részei az életüknek.

 A következő egy évben a tervek szerint az OTP Bank 10-15 ügyintézője jelenik majd meg a hitelintézet reklámjaiban. „Azokat a munkatársainkat szeretnénk középpontba helyezni, akik nap mint nap kapcsolatban állnak az ügyfeleikkel, akik ismerik és a mindennapokban segítik őket. Az ügyintézőink tudják a leghitelesebben képviselni és megjeleníteni a bank által is fontosnak tartott értékeket” – vélekedett a megoldásról Nagy Zoltán Péter.

 A bank számára különösen fontosak a visszajelzések, így a kampány indulása előtt több körben tesztelte az új kommunikációs koncepciót, melyek tapasztalatait beépítette a filmjeibe is. A megkérdezettek kedvezően fogadták a váltást, különösen a tekintetben, hogy profi színészek helyett az ügyintézők képviselik a bankot.

 „Az új kampány nemcsak az OTP Bankot, de az egész bankszektort is közelebb hozhatja az emberekhez a fióki munkatársak valós történetein keresztül” – hangsúlyozta Dolezsai Gergely, az OTP Bank Marketingkommunikációs főosztályvezetője. Elmondása szerint a bank az új kommunikációs kampányába készülő reklámfilmekkel széles fiókhálózatát és szolgáltatási kínálatát egyszerre tudja bemutatni, miközben növeli hitelességét is.

 A kampány a hitelintézetek megváltozott szerepére is felhívja a figyelmet, hiszen az elmúlt időszakban egyre inkább előtérbe kerül a tanácsadás, a kölcsönös bizalomra épülő személyes kapcsolat. Mindezt jelzi a bank „Megbízunk egymásban” szlogenjének kiegészítése is: „Ismerjük egymást. Megbízunk egymásban.”

 

profitline.hu