A csillagászoknak valamivel több mint egy évbe telt elemezni a napkitörésről készült legélesebb képeket. De végre elkészültek, és az eredmények megvilágító erejűek – szó szerint és átvitt értelemben is.

Tavaly az NSF Daniel K. Inouye napteleszkópja nagy felbontású képet készített egy sötét koronahurkokból álló szálakkal keresztezett napkitörésről. További elemzések kimutatták, hogy a napkitörés egy X osztályú – a legerősebb osztályú – kitörés volt, amely egy bomlási fázisban volt. A koronahurkokból álló szálak átlagosan körülbelül 48 kilométer szélesek, minimális vastagságuk pedig 21 km volt, ami a valaha látott legkisebb koronahurkokká tenné őket. A képalkotásról és elemzésről szóló részletes beszámoló a The Astrophysical Journal Letters című folyóiratban jelent meg 2025. augusztus 25-én.

„Ezek a kitörések a csillagunk által produkált legenergikusabb események közé tartoznak, és szerencsénk volt, hogy tökéletes megfigyelési körülmények között sikerült ezt a jelenséget is megfigyelnünk” – mondta Cole Tamburri, a tanulmány vezető szerzője és a Colorado Boulder Egyetem posztdoktori hallgatója egy közleményben .

A napenergia-ösztönző

A csillagászok számára a Napból érkező minden egyes ropogást, köhögést és lángrobbanást egy közelgő napvihar figyelmeztető jelének tekintenek – egy olyan energiakitörésnek, amely képes felborítani a Föld időjárását és hálózati rendszereit. Ez, a nyilvánvaló tudományos motivációkkal együtt, arra ösztönzi a kutatókat, hogy csillagunk tüzes felszínére fókuszáljanak.

A koronahurkok vékony plazmaívek, amelyek a Nap mágneses mező vonalain haladnak keresztül. Ezek a plazmaszalagok gyakran megelőzik a napkitöréseket, így mozgásuk megfigyelése segíthet a földi megfigyelőknek jobban megérteni a napidőjárás dinamikáját.

Egy naprejtély megoldása

A megállapítás egyben az első megfigyeléses megerősítést jelenti a koronális hurkok szélességére vonatkozóan – egy olyan mérőszám, amely sokáig az elmélet birodalmában maradt. Inouye képének példátlanul éles részletei lehetővé tették a csillagászok számára, hogy elemezzék az egyes hurkokat.

A kép különböző releváns régióinak címkéi az áttekinthetőség kedvéért szerepelnek: flerszalagok (világos energiafelszabadulási területek a sűrű alsó naplégkörben) és koronahurkok árkádja (plazmaívek, amelyek a mágneses tér vonalait körvonalazzák, amelyek energiát szállítanak a koronától a flerszalagokig). A kép mindkét oldalán körülbelül négyszeres Föld átmérőjű.- Forrás: NSF/NSO/AURA

„Olyan, mintha az erdő látványából hirtelen minden egyes fát látnánk” – tette hozzá Tamburri. „Ez megnyitja az utat nemcsak a méretük, hanem az alakjuk, az evolúciójuk, sőt még a mágneses újrakapcsolódás – a kitörések mögötti motor – mértékének tanulmányozása előtt is.”

A kutatók azt is vizsgálják, hogy a koronahurkok vajon a „fler-architektúra alapvető építőköveit” képviselhetik-e. Ha igen, akkor ez a tudás önmagában forradalmasíthatja azt, ahogyan a kutatók a Napról érkező adatokat – és ezáltal azok Földre gyakorolt ​​hatását – érzékelik.

„Ez egy mérföldkő a naptudományban” – mondta Tamburri. „Végre látjuk a Napot abban a léptékben, amelyen működik.” (Gizmodo)

Címlapkép: Az Inouye Solar Telescope nagy felbontású képe a kitörésről, 2024. augusztus 8-án, 20:12 UT-kor készült. A kép vízszintes hossza körülbelül négyszeres Föld-átmérőnek felel meg. - Forrás: NSF/NSO/AURA