Egészségügyi szükségállapot és a demokrácia eróziója Brazíliában
Az autoriter Jair Bolsonaro kavalkádja
Jair Bolsonaro - Forrás: magyardiplo.hu
2020. május 31-én Jair Bolsonaro, a korábbi ejtőernyős kapitány, akit 19 hónappal azelőtt választottak elnökké,[1] kilép az elnöki palotából, hogy csatlakozzon egy nagygyűléshez, amelyen azt követelik, hogy a katonaság lépjen közbe a Kongresszus és a Legfelsőbb Szövetségi Bíróság [STF] – az ország legmagasabb szintű jogi intézménye – megzabolázása érdekében. Ez már a negyedik eset azóta, hogy az Egészségügyi Világszervezet [WHO] – amelynek tevékenységét a brazil elnök élesen bírálja – 2020. március 11-én a Covid–19 fellobbanását világjárványnak minősítette. Minden bizonnyal annak érdekében, hogy minél emlékezetesebbé tegye az eseményt, a brazil elnök úgy döntött, hogy a Katonai Rendőrség [PM] egyik lovát megülve lóháton jelenik meg a Három hatalom terén.
Bár egyszerű kék inget öltött, és nem tűzte fel a kitüntetéseit, amelyeket megszoktunk a Benito Mussolinit ábrázoló fotókon, a kép nem volt mentes az olasz condittore analógiájától. Nem véletlenül, egy kicsit később az elnök egy a Ducétől vett idézetet adott közre a Facebookon: „Jobb egy napig oroszlánként, mint száz évig birkaként élni.”
Ebben a légkörben élte meg Brazília a világjárvány három első hónapját. Mindaddig az ország az Adam Przeworski politikai gondolkodó által „lopakodó autoritarizmusnak”[2] nevezett állapotban élt. A fogalom a demokrácia lassú erózióját jelenti, amelynek jellemzői: 1) lépésről lépésre halad 2) a jogállam formailag való tiszteletben tartása és 3) az a tény, hogy saját választott vezetői valósítják meg, nem pedig a politikai rendszertől idegen külső erők. Nincsenek az utcákon tankok, nincs junta, amely magához ragadta volna a hatalmat.
Jair Bolsonaro mindazonáltal kihasználta az egészségügyi szükséghelyzetet, hogy meggyorsítsa a demokrácia erózióját. Miközben más diktatórikus hajlamú vezetők a hatalmuk kiszélesítésére az elkülönítési intézkedéseket használták fel, addig a brazil elnök a tudományos ajánlások elleni küzdelmet tűzte ki célul, és ezzel az ürüggyel erősítette meg tekintélyelvű hatalmát. Az amerikai elnök, Donald Trump példáját követve, az egyén szabadságának híveként azt javasolta, hogy igenis továbbra is el kell járni dolgozni, miközben az országban a tagállamok kormányzói – a Legfelsőbb Szövetségi Bíróság és a Kongresszus támogatása mellett – arra szólították fel a lakosságot, hogy maradjon otthon.
A többi hatalmi szervvel kialakult ellentét radikalizálása érdekében az államfő elbocsátott két egészségügyi minisztert, akiket azzal vádolt, hogy támogatták a WHO elemzőinek nézeteit, majd egy katonára bízta a miniszteri tárcát; anélkül, hogy bizonyíték lett volna hatékonyságáról, támogatta a hidroxi-klorokin alkalmazását; ellátogatott a termeléssel foglalkozó üzemekbe, embereket ölelgetett maszk nélkül és anélkül, hogy tekintetbe vette volna a fizikai távolságtartásra vonatkozó intézkedéseket; híveit arra szólította fel, hogy készítsenek videókat arról, hogy üres kórházi ágyak állnak rendelkezésre. Közben pedig figyelmen kívül hagyta a járvány előrehaladásáról tájékoztató információkat.
Másszóval egészségügyi káoszt keltett, amely június közepén naponta mintegy 1200 személy halálát okozta, miközben a brazil népesség ötödét kitevő Argentínában a járvány halálos áldozatainak száma napi 30 volt. A több mint 50 000 elhunyt személlyel Brazíliában már fele annyi halottat számlálnak, mint a legtöbb veszteséget elszenvedett Egyesült Államokban – és még nem lehet tudni, elérte-e az ország a járvány csúcsát[3].
Hogyan volt képes Bolsonaro ezt a protofasiszta kavalkádot elindítani? Előszöris vakmerőségtől vezettetve. Április végén kiakolbólította gyors hatalomba emelkedésének fő segítőjét, Sergio Moro volt bírót és egészen eddig igazságügyminisztert, aki a Lava Jato néven elhíresült korrupció elleni ürüggyel vitt harc vezére volt[4]. Miért? Hogy befolyásolja a Szövetségi Rendőrséget [PF], az amerikai FBI-nak megfelelő szervezetet, amelynek keretében többezer rendőr szervezi egyebek között a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcot.
A demokrácia visszatérése, 1985 óta az egymást követő elnökök tiszteletben tartották a Szövetségi Rendőrség intézményének függetlenségét, amely végül állami, nem pedig kormányszervstátuszt élvezett. Április 24-én a minisztériumból való távozása alkalmából mondott beszédében, amelyben dokumentálta mindazt a nyomást, amely arra késztette, hogy az elnökhöz hű kapitányokat nevezzen ki (nevezetesen Rio de Janeiróban, ahol a Bolsonaro-család ellen kompromittáló vizsgálatok folytak), Sergio Moro élesen nyilatkozott: a Szövetségi Rendőrség főigazgatójának előző napi lemondása „megkérdőjelezi [...] azt a legfontosabb elkötelezettségünket, amely a törvény tiszteletben tartását írja elő.”
A Szövetségi Rendőrség korábbi, zászlós rangú katonai vezetője, Fabrício Queiroz június 18-i bebörtönzése ismét ráirányította a figyelmet a Bolsonaro-családnak az igazságügyi hatóságokkal kapcsolatos konfliktusaira. Fabrício Queiroz korábban tanácsadója volt az elnök egyik fiának, Flávio Bolsonaro szenátornak, akit azzal gyanúsítanak, hogy Rio Állam küldötteként sikkasztott. Fabrício Queirozt egy olyan lakásban tartóztatta le a rendőrség, amely egy elnökhöz közelálló ügyvéd tulajdonában van. Amikor ezeket a sorokat írjuk, senki sem tudja felmérni ennek az eseménynek az összefüggéseit, különösen az elnök és a Legfelsőbb Szövetségi Bíróság közötti kapcsolatokat illetően.
Annak ellenére, hogy az igazságszolgáltatást Lula da Silva és a Munkapárt [PT] üldözésére használta fel, Sergio Morót a középosztály épp a korrupció ellen vívott harca miatt hősének tekintette. Amikor a jogállam veszélyeztetésével vádolta meg az elnököt, Bolsonaro megdöntésének gondolata viharként söpör végig a közösségi hálón. Néhány perc alatt Hamilton Mourão alelnök (egyébként tábornok) képe úgy jelent meg a mobiltelefonok képernyőjén, mint egy a pályára kilépni készülő futballistáé.
Még a Jair Bolsonaro által kinevezett főügyész, Augusto Aras is arra kényszerült, hogy vizsgálatot indítson a Sergio Moro által feltárt információk miatt. A Legfelsőbb Szövetségi Bírósághoz benyújtott keresetében Augusto Aras hat bűncselekményt nevez meg, amelyeknek a tettese az elnök lehetett, egyebek között az „igazságszolgáltatás akadályozását”. A vizsgálat során videofelvételt köröztek egy miniszteri értekezletről, amely az igazságügyi miniszter eltávolítása előtt 48 órával készült. A felvétel nem csupán megerősíti a korábbi bíró vádjait a Szövetségi Rendőrséggel kapcsolatban, de Bolsonarót is lehet rajta látni, amint arra buzdít, hogy fegyverezzék fel a lakosságot és szervezzék meg a kormányzók és a polgármesterek elleni ellenállást. Egy olyan szövegrészben, amely azt is megmutatja, hogy az elnök tökéletesen használja a portugál nyelv legvulgárisabb szókincsét, így ragadtatja el magát: Azt akarom [...], hogy a nép fogjon fegyvert. Ez az egyetlen módja annak, hogy egyetlen kurafi [...] se tudjon itt diktatúrát kikényszeríteni!” – utalva az itt-ott meghozott, távolságtartást szolgáló intézkedésekre.
De Mussolini brazil epigonjának a merészsége nem elegendő magyarázat arra, hogyan képzeli el Jair Bolsonaro, hogy majmolhatja a Ducét. Mivel ellenállásra szánta el magát, így relatíve elszigetelődött a Legfelsőbb Szövetségi Bíróság és a Szövetségi Rendőrség is, míg más intézményes szereplők belegabalyodtak az ország politikai posványába. Rodrigo Maia, az országgyűlés elnöke, akinek arról kellene döntenie, hogy elmozdítsák-e vagy sem a hatalomból (több mint harminc eljárást kezdeményeztek ellene), nagyon is jól tudja, hogy Jair Bolsonaro jól bebiztosította magát: magukat középpártinak tartó pártpolitikusokat magas beosztásokba helyezett, és így elegendő számú szavazata van ahhoz minden plenáris ülésen, hogy megakadályozzon egy ellene irányuló buktatási kísérletet.
Azt senki sem tudja megmondani, hogy a parlamenti „közép” képviselői továbbra is hűségesek maradnak-e Bolsonaróhoz. Minthogy egyedüli céljuk az, hogy az államgépezetből hasznot húzzanak, ismertek arról, hogy a süllyedni kezdő hajót elhagyják. Viszont a bolsonarista hajónak pillanatnyilag sikerül a víz felszínén maradnia, mert erőteljes a hajótest – a lakossági támogatás és a bonyolult affinitási hálók révén, amelyek közül a legfontosabb a katonai erő.
A választók egyharmada támogatja Bolsonarót a 2018-as elnökválasztás első fordulójától kezdve, és a Datafolha Intézet legutóbbi, május végi közvélemény-kutatási adatai szerint még mindig hű hozzá. Annak ellenére, hogy ez a bázis nem jelent többséget, arra elegendő, hogy az elnököt nyeregben tartsa. Ugyanakkor a kutatás egyik tanulsága arra mutat, hogy a kormány mintha veszítene támogatottságából a középosztályok körében, miközben ez az egyik – bár nem egyedüli – kemény magja a bolsonarizmus feltörésének.
2019 decemberétől kezdve Sergio Moro erőteljes visszhangot kiváltó lemondásáig, 2020 áprilisáig, tizenegy százalékpontos támogatottságot vesztett az elnök azoknak a családoknak a körében, amelyek a minimálbér öt-tízszereséből gazdálkodhatnak (ez a második legnépesebb választói réteg). Ezt az összeomlást a legszegényebbek körében jelentkező ellentétes elmozdulás követte, ők mindeddig Luiz Ignácio „Lula” da Silva (munkáspárti, baloldali) korábbi (2003–2010) elnököt támogatták. Most azonban azokban a háztartásokban, ahol kevesebb mint havi két minimálbérből gazdálkodhatnak, Bolsonaro támogatása 9%-kal megugrott.
Ezt a változást egyfelől a sürgősségi juttatás magyarázza, amelyet a járvány következtében teljesen jövedelem nélkül maradt 50 millió munkavállalónak fizettek ki három részletben, esetenként 600 real értékben (ez körülbelül 100 euró, miközben a minimálbér 1200 real) Ezeket az összegeket áprilistól júniusig folyósították, és az egykeresős családokban vagy két felnőtt jogosultsága esetén a kiutalt összeg az 1200 realt is elérte. A legszegényebb régiókban ez jelentős összegnek számít. Másfelől, minthogy az aktív lakosság mintegy fele az informális szektorban tevékenykedik, a gazdasági élet élénkítésének ígérete számos fix jövedelem nélküli brazil számára jelent reményt arra, hogy megkeresheti, ami a túléléséhez szükséges.
Néhányan úgy tartják, hogy Bolsonarónak a számos új típusú protestáns kongregációval kötött szövetsége tovább erősíti a népi bázisát: ezeknek az egyházi szervezeteknek a hívei 1980 és 2019 között a lakosságban 9%-ról 30%-ra erősödtek, javarészt a szegény negyedekben. Bolsonaro, bár továbbra is katolikus maradt, de 2016-ban a Jordán folyóban (Izraelben) megkereszteltette magát az Isten Népének Közössége egy lelkipásztorával. A világjárvány okozta válság kellős közepén fogadta az elnöki palotában tizenegy új protestáns egyház képviselőit. A csoport legismertebb prédikátora kijelentette, hogy Brazília nem lesz olyan, mint Venezuela, nem fogja senki lerombolni, sohasem fog meghátrálni.[5]
De a bolsonarizmus népi támogatottsága nem tarthat tovább, mint a sürgősségi támogatás, amely aligha lehet hosszú életű. A Pénzügyminisztérium eredetileg 200 real összeget javasolt a leginkább rászorulók támogatására, ezt a Kongresszus a háromszorosára emelte. Nem folyósítják tovább, mint júniusig, még ha Paulo Guedes pénzügyminiszter tanulmányozza is a júliusi és augusztusi hosszabbítás lehetőségét, az összeg felére csökkentésével.
Jelentős gazdasági visszaesés és tömeges munkanélküliség közepette a járvány utáni helyzetben kialakítandó gazdaságpolitika fog dönteni az elnök sorsáról. A tulajdonosok körében az elnöknek még mindig van bizonyos támogatottsága, de ők nem hívei a költségvetési kiadások emelkedésének. Május elején mintegy húsz, a legváltozatosabb szektorokban (az elektronikától a textiliparig) érdekelt tulajdonos azt kérte az elnöktől, hogy enyhítsen a vesztegzár és a távolságtartás rendelkezésein. Jair Bolsonaro a vállalkozóktól övezve átvonult a Három hatalom terén, azt kérve a Legfelsőbb Szövetségi Bíróság elnökétől, hogy enyhítsen az egészségügyi korlátozó szabályokon.
Az elnököt támogató szektorok közül egyik sem nyom annyit a latban, mint a hadsereg. Katonatisztek irányítanak a minisztériumok mintegy felében, magasabb arányban, mint a katonai diktatúra idején (1964–1985). És ha megdöntenék az elnököt, a helyébe lépő alelnök maga is ötcsillagos tábornok lenne.
A koronavírus megjelenéséig sokan azt gondolták, hogy a tábornokok visszafogják az elnök legőrültebb törekvéseit, mint például azt a 2019-es februári fenyegetést, hogy lerohanja Venezuelát. Mindazonáltal a világjárvány kitörésével a kormányban részt vevő katonák hirtelen magasabb lóra ültek fel, és azóta „felülről szemlélik az eseményeket”. Erről a magaslatról pedig saját feladatuknak tekintik megítélni a végrehajtó hatalom, de az igazságszolgáltatás és a törvényalkotás döntéseinek a helyességét is, és felügyelni a sajtó és az egész társadalom tevékenységét is. Miután a Legfelsőbb Szövetségi Bíróság megindította a vizsgálatot Bolsonaro ellen, egy május közepén publikált újságcikkben, Hamilton Mourão alelnök kijelentette, hogy ezzel megpróbálták „elbitorolni a végrehajtó hatalom előjogát”: szerinte „a kormányzók, a bírák, a törvényhozás” nem veszik figyelembe azt az elméleti alapot, miszerint egy föderációban a szövetségi kormány döntései a „legésszerűbbek” és szerinte a korábbi kormányok eminens vezetői - itt Lulára és Dilma Rousseffre utal – „külföldön lejáratták az országot” továbbá, hogy a „sajtónak máshogy kellene működnie”.[6]
A cikket akár úgy is olvashatjuk, mint egy, a brazil demokrácia átalakítását célzó programot. Pierre Leirner, a São Carlos-i Szövetségi Egyetem antropológus professzora (egyúttal katonai szakértő) véleménye szerint a katonák olyan elnök mögé állnak be, aki egy „nem leföldelt villámhárítóként” támogatja az „állam újjáalakítására irányuló” törekvésüket.[7]
Az egyenruhás lovagok árnyékában előre törő Jair Bolsonaro az olyannyira vágyott autoriter állam felé halad. Az ellenzék attól tart, hogy ha leváltják, a hatalomba a hadsereg jöhet vissza. Mostanában a lakosság egy részében a félelem és a felháborodás nyomán egységfront reménye kel életre, és megmozdulásokra került sor a demokrácia érdekében. A sajtó, amelynek az elnökhöz fűződő kapcsolatai már most sem a legjobbak, határozottan távolodik a lovon bevonuló politikustól, ugyanolyan ellenszenvvel viseltetik iránta, mint amely Fernando Collor de Mello (1992) és Dilma Rousseff (2016) megdöntését készítette elő. Az ellenállók tábora vajon eléggé összetart-e ahhoz, hogy megbontsa a hatalmon lévő blokkot, amikor a világjárvány réme már csak emlék lesz?
A szerző, André Singer a politikatudományok professzora a São Paulói Egyetemen, szerzője az „O lulismo em crise” [Válságban a lulizmus] című könyvnek (Companhia das Letras, 2018). Más cikkek mellett közreadta a „The failure of Dilma Rousseff’s developmentalist experiment” [Dilma Rousseff developmentalista kísérletének kudarca] címűt (Latin American Perspectives, 230, vol. 47, Riverside, 2020. január).
Fordította: Völgyes Gyöngyvér / magyardiplo.hu
