h i r d e t é s

Egy korábbi alkalmazott szerint a Ferrari alaposan átveri azokat, akik megvásárolják az autóikat

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy korábbi alkalmazott szerint a Ferrari alaposan átveri azokat, akik megvásárolják az autóikat

2017. február 28. - 12:16

Robert Root keresetet indított a Ferrari ellen, akik állítólag egy szoftver segítségével visszatekerik a kilométerórákat az autókban - írja a Daily Mail.

A férfi korábban autókereskedőként dolgozott, de miután kirúgták, elhatározta, hogy bosszút áll a cégen. A férfi beszámolt róla, hogy amiatt bocsátották el, mert felfedezte a trükköt, de az életkora is közrejátszott a dologban.

Root elmondása szerint, hogy a DEIS Tester nevű diagnosztikai eszközzel pörgetik vissza a kilométerórákat, és így drágábban tudják eladni az autókat.

A helyzetet súlyosbítja, hogy minderről tudnak Maranellóban, akik jóváhagyják az eszköz használatát.

Root keresetében ráadásul szerepel egy olyan ügyfél is, aki képes volt fizetni azért, hogy gyári alaphelyzetbe tegyék az órát, ezzel hatalmas pénzt keresve. (blikk.hu)