h i r d e t é s

Egymillió emberre hozza rá a frászt a NAV

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egymillió emberre hozza rá a frászt a NAV

2017. augusztus 01. - 14:38

Mennek az értesítők az adótartozásról vagy -túlfizetésről. - írja az mfor.hu.

Forrás: mfor.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig mintegy egymillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van

- közölte az adóhivatal kedden az MTI-vel.

A NAV tájékoztatása szerint idén már a kivonat elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: mennyit kell fizetni, illetve mennyit igényelhet vissza.

Az adóhivatal kiemelte, hogy adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemben kétezer forintnál több tartozása, vagy túlfizetése van a tavaly december végi adatok szerint.

A kivonat mellett késedelmipótlék-értesítőt is találhat a postaládájában, aki fizetési kötelezettségét a tavaly nem vagy csak késedelmesen teljesítette

- tették hozzá.

Közölték azt is, hogy a most érkező kivonatokon az adó- és vámfolyószámlák egyesítése miatt már a vámtételek is szerepelnek. Akik tartoznak, illetve késedelmi pótlékot kell fizetniük, kötelezettségeiket csekken, átutalással, bankkártyával, vagy esetleges többletük átvezetésével is rendezhetik.

Túlfizetés esetén a 1717-es nyomtatványt kell benyújtani a visszaigényléshez.

A közlemény szerint akik úgynevezett elektronikus bevallók, tehát kötelező a netes felületet használniuk, vagy 2016. január 1. és 2017. június 12. között önkéntesen nyújtották be elektronikusan bevallásukat, adatszolgáltatásukat, adószámlájukat is elektronikusan követhetik, nem kapnak papíralapú értesítést.

A NAV felhívja a figyelmet, hogy az adószámla-kivonatot, illetve a pótlékértesítőt mindenkinek célszerű összehasonlítania a saját nyilvántartásával, ebben a kivonat mellékleteként küldött "Tájékoztató" segít.

Az adózók eltérés esetén észrevételt személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefon vagy írásban tehetnek.

mfor.hu