h i r d e t é s

Első osztálytól tanítanak majd programozást Svédországban

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Első osztálytól tanítanak majd programozást Svédországban

2017. március 14. - 09:14

A svédek 2018-as oktatási terve már tartalmazza ennek kivitelezését - írja a 24.hu.

A kép illusztráció! - Forrás: 24.hu

A programozás vagy kódolás alapelveinek ismerete lassan már nélkülözhetetlenné válik mindenki számára. Az algoritmizálás, mintázat felismerés, folyamat szervezés a digitális környezetben azok számára is szükséges a problémák megoldáshoz, akik nem kifejezetten programozással foglalkoznak.

Angliában a programozás már a nemzeti tanterv része, most pedig Svédországban döntöttek arról, hogy beépítik a kódolást az oktatásba. A svédek 2018-as oktatási terve már tartalmazza ennek kivitelezését, ráadásul már az első osztálytól.

Több programozóra van szükségünk, és a tudásukra, ami ma már egyre több munkahelyen elengedhetetlen

– mondta a svéd oktatási miniszter Gustav Fridolin.

A programozást első körben a matek részeként vezetik be. A svédek egyéb digitális fejlesztéseket is bevezetnek majd az oktatásba, de szerintük ez volt a legfontosabb.

(Business Insider) / 24.hu