h i r d e t é s

Emmi: egyre kevesebb a szegény ember Magyarországon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Emmi: egyre kevesebb a szegény ember Magyarországon

2016. október 18. - 07:57
0 komment

Magyarországon három éve folyamatosan csökken a szegénység mértéke – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.

A szegénység elleni küzdelem világnapján kiadott közleményben az áll:

a magyar reformok nyomán tapasztalható javulás esélyt teremt arra, hogy 2020-ig jelentősen csökkenjen a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők száma. Azt írták, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően 2012 óta közel 600 ezer ember tudott kitörni a szegénységből.

Közölték, az Eurostat adatai szerint a szegénységnek és a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya 2013-ra 31,8 százalékra mérséklődött, 2014-re pedig további 3,6 százalékponttal, 28,2 százalékra csökkent. A leginkább kiszolgáltatottságban élők száma a 2014-es évben 166 ezer fővel csökkent. Ebben nagy szerepe volt olyan kormányzati intézkedéseknek, mint a devizahitelesek mentése, a közfoglalkoztatás és a rezsicsökkentés.

A cigányok helyzetét is javulni látják

A közlemény kitér arra is: a magyarországi romák körében a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettek aránya mintegy 6 százalékponttal, jövedelmi szegénységük közel 5 százalékponttal csökkent, a legjelentősebb javulás esetükben a munkaszegénység csökkenésében jelentkezett – közölték, megjegyezve, utóbbi mutató e körben a 2013-as 45,3-ról 2014-ben 26,7 százalékra változott.

Az államtitkárság közleménye kiemeli: a gyermekszegénység visszaszorítására, megelőzésére és a szegény családban élő gyermekek, a tartós rászorultságban élők számának csökkentésére fókuszál az integrált térségi gyermekprogramokat támogató, 15 milliárd forint összértékű kiemelt pályázat, amelyre az ország 31 leghátrányosabb helyzetű járásának gyermekjóléti központja és az azokat fenntartó önkormányzatok pályázhatnak. (MTI) / propeller.hu