h i r d e t é s

Erről elfelejtettek beszámolni: újabb milliárdokat tapsoltak el Orbánék

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Erről elfelejtettek beszámolni: újabb milliárdokat tapsoltak el Orbánék

2017. július 11. - 13:04

Nagyon vághatták a centit a kormányban költségvetési tartalékra várva. - írja a napi.hu.

Forrás: napi.hu

Miután megkapták, nem haboztak sokat: július hetedikén egyetlen kormányhatározattal 22,4 milliárd forintot költöttek el annak ellenére, hogy a költségvetés módosításán még meg sem száradt a tinta.

A parlament június 15-én fogadta el az idei költségvetés módosítását, amelyben módosította az egy éve elfogadott jogszabályt. A fideszes parlamenti szavazógép többek között áldását adta arra, hogy a Magyar Honvédség 10 milliárd forintért felújítsa a repülőtéri parajosban négy éve rohadó Mi-24-es harci helikoptereit, de megszavaztak 17 milliárdot a kormány népesedési programjára, s jutott plusz 20 milliárd a Paks-2 erőmű külső beruházásira is.

Rekordhiány az államháztartásban - megszólalt az államtitkár

Elfelejtettek szólni

Sok vita nem folyt a kormány javaslatairól a parlamentben, ennek ellenére a kormány nem vette be a költségvetési módosításba azt a 22,4 milliárd forintos kiadást, amiről a múlt héten döntött, hanem saját hatáskörében határozott arról, hogy ennyi pénz kivesz a költségvetési tartalékból.

Ráadásul míg június 30-áig csak a tartalék 40 százalékát használhatták fel, az államháztartási törvény szerint a második félév első napjától szabad a vásár - a teljes keret a kormány rendelkezésre áll. Sokat nem vártak, hisz július elseji határidő lejártát követő hatodik napon röpült a pénz a tartalékból - ezekről a döntésekről azonban megfeledkezett beszámolni a kormány például a kormányinfón.

Nem tudni mire kellett a pénz

Az eljárás annyiban érthető, hogy így nem kell számot adni sem a NGM közbeszerzési főigazgatóságának 3,55 milliárd forintos, sem a Miniszterelnökség 4,68 milliárd forintos beruházásáról, igaz, nem szolgálja a közpénzek elköltésnek átláthatóságát. Ugyanis a költségvetés módosításban meg kellett volna indokolni, hogy Lázár János mire is kíván elkölteni az adófizetők pénzéből 4,7 milliárdot.

Ezt a valószínűleg kormányülésen meg is tette, ám a kormányhatározatban már nem kötik az adófizetők orrára, hogy hova is mennek az adóforintjaik. Szintén nem tudni, hogy mire megy a Varga Mihály felügyelte Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 3,55 milliárd forintja.

Vajon mit vásárolnak?

A kormány emellett 2,01 milliárd forintot megszavazott korábbi PPP-programok kivásárlásra, ám a határozatból nem derül ki, hogy melyik épületet vásárolnák meg. Az összeg nagyságrendjéből arra lehet következtetni, hogy egy kollégium vagy sportcsarnok megvásárlásról lehet szó, ugyanis a 2000-es években jellemzően autópályák, börtönök, kollégiumok illetve sportcsarnokok épültek PPP (Public-Private Partnership) konstrukcióban.

Ötszázmillió forinton felüli költések a tartalékból (milliárd forint)

MINISZTERELNÖKSÉG, BERUHÁZÁS, FELÚJÍTÁS  4,68
NGM közbeszerzési főigazgatósága, beruházás  3,55
NFM, PPP-programok kivásárlása 2,01
NFM, sportlétestmény-fejlesztés 0,63
Külügyi Külgazdaság-fejlesztési célelőirányzat 1,33
EMMI, Arany János-emlékév 1,00
EMMI, Kodály-emlékév 1,01
EMMI. egyházi beruházások támogatása 3,08
Forrás: Magyar Közlöny/napi.hu

A emberi erőforrás tárca (EMMI) összesen 7,2 milliárd forintot kapott most a költségvetési tartalékból, ebből kiemelkedik az "egyházi közösségi célú programok és beruházások" 3,08 milliárd forintos támogatása. A határozatból nem derül ki, milyen közösségi célokat támogat a kormány, ez lehet akár templomépítés, de kórház- vagy iskolaépítés/felújítás is.

A határozat szerint 1-1 milliárdot költenek az Arany János- és a Kodály Zoltán-emlékévek rendezvényeire.

Rogán tárcája is kapott

A kormány döntése után a Rogán Antal miniszter vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda is örülhet 232,5 millió forintnak, amely a

tudatos nemzeti közjogi gondolkodás és a magyar kulturális értékek megőrzésre és fejlesztésre

 fordíthat. Nem elvitatva a magasztos célt a "tudatos nemzeti közjogi gondolkodás" megőrzésére, első blikkre ez nem is a Miniszteri Kabinetiroda, hanem az igazságügyi tárca vagy a Miniszterelnökség felségterülete lenne, míg a kulturális kérdések immár hét éve az EMMI-hez tartoznak.

napi.hu