h i r d e t é s

Észak-koreai válság - A német külügyminiszter tárgyalásokat sürget Phenjannal

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Észak-koreai válság - A német külügyminiszter tárgyalásokat sürget Phenjannal

2017. szeptember 18. - 11:10

Közvetlen tárgyalásokra van szükség a phenjani vezetéssel az észak-koreai válság békés rendezéséhez - mondta egy hétfői lapinterjúban Sigmar Gabriel német külügyminiszter.

Forrás: Spiegel

"Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor nem őrült" - hangsúlyozta a német diplomácia vezetője a Bild című lapnak.

A phenjani rezsim vezetője "hideg számításon alapuló stratégiát követ, azt gondolja, hogy ha rendelkezik atomfegyverrel, akkor biztonságban lesz, mert senki sem meri majd fenyegetni" Észak-Koreát - tette hozzá Sigmar Gabriel.

Helyes, hogy a nemzetközi közösség büntetőintézkedésekkel sújtja Kim Dzsong Un rezsimjét, de a szankciók nem hatnak azonnal - vélekedett.

Ebben a helyzetben mással kell próbálkozni, "nekünk is és Észak-Koreának is kell egy olyan biztonsági garancia, amely nem az atombomba", erről a garanciáról pedig csak közvetlen kapcsolat révén lehet megállapodni. Ezért az Egyesült Államoknak, Kínának és Oroszországnak tárgyalásokat kell kezdenie Észak-Koreával - mondta a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa.

Felidézte, hogy a néhai SPD-kancellár, Willy Brandt úgynevezett új keleti politikája is nehéz körülmények között, "a hidegháború legsötétebb órájában", 1968-ban kezdődött, amikor a Varsói Szerződés tagállamainak csapatai bevonultak Prágába, de ez a politika mégis sikeres volt, elvezetett Németország újraegyesítéséhez.

"Most megint eljött a víziók és a bátor lépések ideje" - tette hozzá a német külügyminiszter. Aláhúzta, hogy mindenképpen meg kell oldani az észak-koreai válságot, mert ha Kim Dzsong Un stratégiája érvényesül, "sok más ország is szerez magának atomfegyvert Észak-Korea példáját követve", és ha ez megtörténik, akkor "gyermekeink nagyon veszélyes világban élnek majd".

Észak-Korea szeptember elején kísérleti atomrobbantást hajtott végre, és pénteken ismét ballisztikus rakétát indított, amely átrepült a japán Hokkaido sziget felett, majd a Csendes-óceánba csapódott. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) aznap ismét rendkívüli ülést tartott, és újabb határozatban ítélte el a rakétakilövést, felszólítva Phenjant a rakétakísérletek haladéktalan leállítására.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa eddig kilencszer hozott büntetőintézkedéseket Észak-Korea ellen, legutóbb szeptember 12-én. (MTI)