h i r d e t é s

Ferenc pápa Törökországért imádkozott

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ferenc pápa Törökországért imádkozott

2015. október 11. - 13:39
0 komment

Az Ankarában elkövetett merénylet áldozatairól és sebesültjeiről emlékezett meg Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.

Fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino

Ferenc pápa arra kérte a hívőkkel teli Szent Péter teret, hogy vele együtt imádkozzanak a "szeretett" Törökországért. A téren levők egy percig csendben imádkoztak - írja a hirado.hu.

Az egyházfő úgy fogalmazott, nagy fájdalommal értesült a Törökországban történt "borzalmas öldöklésről". Hangsúlyozta, hogy a merénylet védtelen embereket vett célba, akik a békéért vonultak az utcára.

Ferenc pápa emlékeztetett, hogy október 13-án lesz a katasztrófamegelőzés nemzetközi napja. Hangsúlyozta, hogy a természeti katasztrófák következményeit az emberi gondatlanság súlyosbítja. Az egyházfő kijelentette, hogy csatlakozik azokhoz, akik a globális és lokális környezeti kultúra megerősítésén dolgoznak.

 

hirado.hu