Igen, az akkumlátorgyárak jelentős mértékben hozzájárulhatnak Magyarország gazdasági fejlődéséhez. Azonban a környezeti hatásokkal is számolni kell.
Reálhozam még nincs, de az árfolyamok elindultak felfelé a legtöbb nyugdíjpénztári portfólióban.
Kína pár óra alatt képes lenne arra, amire Oroszország több, mint egy éve nem, az Egyesült Államok pedig tehetetlenül nézné
A halálos baleset a XI. kerületben történt, a Balatoni úton.
Ezzel a világ négy legnagyobb mérlegfőösszegű hitelintézetéből három már jelen van Magyarországon.
A tragédia egy lezárt szakaszon történt, ami munkaterületnek minősül, így a munkaügyi felügyelőség indított vizsgálatot.
Már csak kevés helyen lehetnek záporok, igazán kellemes tavaszi nap vár ránk.
Hiába a nyugdíjemelések, már tavaly is csökkent a nyugdíjak vásárlóereje.
44-45 fok körüli a hőmérsékletet mértek több országban.
Vérig sértették és lejáratták.
Egy oknyomozó portál szerint hallgatózhatnak az oroszok.
"Gyurcsány"
Újabb fordulat.
Benyújtotta az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényjavaslatot a kormány az Országgyűlésnek szerdán.
A Fidesz országgyűlési képviselője ma is megfejtette a világot.
„Ez így nem mehet tovább” – írja közösségi oldalán a főpolgármester.
A februári 9,9 százalék után márciusban már csupán 8,3 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
A római őrtornyot idéző kilátó gyakorlatilag egy fémketrec.
A Media1 információi szerint a kormánypárti Kesma / Mediaworks hálózattól vettek fel új munkatársakat nemrégiben az Indexhez, miután rövid idő alatt idén már több mint 15-en hagyták el idén a portált.
Baán László, a Liget-projekt miniszteri biztosa szerint a Városligetnek nincs egy „igazi” történeti állapota, amely védendő lehetne.
Nehéz lesz kommunikációs trükkökkel elfedni a tényeket, mert a magyarok immár a saját bőrükön érzik az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikájának következményeit.
A héten még mindig csökkennek a hazai üzemanyagárak, melyet követően péntektől várhatóan a benzin és a gázolaj átlagára is 600 forint alá csökken.