Gulyás: A "kopaszok" egyértelműen bűncselekményt követtek el
Csak őt gyanúsítják bűncselekménnyel, társait nem, mondta Gulyás Márton az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az aktivista szerint felháborító, hogy Pálffy Ilona nem mond le a tegnapi Egyenes Beszéd interjú után, amikor azt mondta, nem volt oka közbeavatkozni, majd a következő mondatban elismerte, hogy cirkusz volt.
„A közigazgatási reformok jegyében, további rendbontások elkerülése érdekében a hivatalt bezártuk. Demokrácia felfüggesztve”.
- ezt a feliratot plakátolta ki aktivisták egy csoportja tegnap este a Nemzeti Választási Iroda épületére.
Vezetőjüket a rendőrség rongálás vádjával miatt bevitte a kapitányságra írja a Magyar Narancs. Gulyás szerint a történtek Kelet-Ukrajnára emlékeztetnek, ott lehet így eljárni. Meghajlított egy táblát, amit a rendőrség azonnal felértékelt 51 ezer forintra, ami azért érdekes, mondta Gulyás, mert 50 ezres kárértéktől számít egy cselekmény bűncselekménynek, addig szabálysértés.
Gulyás szerint a „kopaszok” kedden teljesen egyértelműen bűncselekményt követtek el, amikor akadályozták a népszavazási kezdeményezést. Felháborító, hogy őket nem vitte be a rendőrség, de még csak ki sem hallgatták őket.
A videót ide kattintva nézheti meg >>