Gyógyító szavak: az orvos nemcsak kezel, közöl is

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Gyógyító szavak: az orvos nemcsak kezel, közöl is

2017. augusztus 15. - 21:00

 

A kezelőorvos mondatainak komoly súlyuk van. Még az arckifejezése és a hangsúlya is számít, nem véletlen, hogy a verbális és nem verbális kommunikációt ma már külön is oktatják a képzéseken. - írja az mno.hu.

Pajzsmirigy-ultrahangvizsgálat Budapesten (képünk illusztráció) Fotó: Soós Lajos / MTI Forrás: mno.hu

Más kérdés, hogy a gyakorlatban ki mennyire alkalmazza.

Ez egy nagyon csúnya pajzsmirigy. Nagyon-nagyon csúnya. Hááááát. Fokozott a keringés is. Nagyon csúnya, és göbök is vannak benne. Hááát, hááát

– Ágnes mindössze ennyit érzékelt az ultrahangvizsgálatából, amelyre bármiféle panasz nélkül, a szokásos éves vérvételnél minimálisan emelkedett TSH-szintje miatt utalta be a háziorvosa.

Ezt a vizsgálat megkezdése előtt tisztázták is, majd Ágnes felfeküdt a vizsgálóasztalra, nyakára fölkenték az ultrahanggélt, az orvos aztán tologatni kezdte a vizsgálófejet.

Hatalmas sóhajokkal teletűzdelt, hosszú monológját csak néha szakította meg egy-egy mondat, amelyet a leletet gépelő asszisztensének címzett. Ágnes egyre feszültebb lett, fogalma sem volt, mi lehet az, ami ekkora sóhajokra ad okot.

Amikor az orvos végzett, a páciens azt tudakolta, mi lehet a baj. Kurta választ kapott, a radiológus mindössze annyit közölt vele, azt nem tudja, ő csak a vizsgálatot végezte el, a továbbiakról a háziorvosa nyújt majd tájékoztatást. Az orvos a kezébe nyomta a leletet, majd „Viszlát, jobbulást!” köszönéssel búcsúzott. Ágnes már a rendelőintézet liftjéből hívta a háziorvosát, mikor tudna menni hozzá, az asszisztensével pedig egyeztetett egy másnapi időpontot.

A mindössze hat mondatból álló leletet azonnal elolvasta, s bár laikusként nem tudta pontosan értelmezni, rettenetesnek semmiképpen nem tűnt.

A háziorvos másnap átfutotta a papirost, majd mosolyogva közölte: semmi komoly, vélhetőleg a pajzsmirigy autoimmun gyulladásáról, a Hasimoto-betegségről van szó, ami nagyon gyakori, különösen nőknél.

Erre utal az enyhe vérképeltérés is, de ennyire kis változás még gyógyszeres kezelést sem tesz szükségessé.

Ágnest mindenesetre beutalta egy pajzsmirigy-ambulanciára, ahol elvégzik majd a Hasimoto-betegség biztos diagnózisához szükséges vizsgálatot.

– Az éremnek mindig két oldala van, de persze az, hogy egy orvos így kommentáljon egy vizsgálatot, nem követendő példa, nem helyes gyakorlat.

A fiatalabb generáció tagjai már kevésbé követnek el hasonló hibát, nekik ugyanis tanítjuk, hogy a mondandójuknak mindig van szuggesztiós hatása is.

Ők tisztában vannak tehát azzal, hogy a betegekre a vizsgálat során hallottak érzelmileg is hatással vannak

– mondja Stauder Adrienne pszichiáter, pszichoterapeuta, a Semmelweis Egyetem docense.

A szakorvos hozzáteszi, hogy ez utóbbi alatt nemcsak a szöveg tartalmi része értendő, hanem az előadásmódja, közlésének mikéntje is. Annak ugyanis pozitív és negatív hatása is lehet a betegre, megerősítheti vagy alááshatja a bizalmát, erősítheti vagy csökkentheti a motivációját.

A docenstől megtudtuk, hogy a kommunikációt 1994 óta tanítják külön tantárgyként az orvosoknak, korábban csak érintőlegesen, kis óraszámban volt szó pszichológiáról és magatartás-tudományról a képzéseken.

A pszichiáter kiemeli, az orvosoknak azzal is tisztában kell lenniük, hogy a betegek sem egyformák: van, aki roppant érzékenyen reagál, mindig a legrosszabbra gondol, ugyanakkor vannak olyan páciensek is, akiknek hiába beszélnek a lelkére, nem követik az orvos javaslatait.

A betegek hozzáállásához az orvosoknak ideális esetben igazodniuk kellene, ami egy radiológiai vizsgálaton különösen nehéz, hiszen ott végképp nincs idő arra, hogy megismerjék a pácienst.

– Vannak orvosok, akik ráijesztéssel próbálják rávenni a pácienseket, hogy a betegségüket, illetve a kockázati tényezőket komolyan vegyék.

Van, akinél ez beválik, sőt sok esetben csak ez a hatékony. Sajnos ezt mutatják a tapasztalatok

– hangsúlyozza a pszichiáter.

Példaként a dohányzást hozza föl vagy éppen a szív- és érrendszeri betegségeket, amelyek esetében sokszor nagyon nehéz elérni, hogy a betegek változtassanak az életmódjukon, és rendesen szedjék a gyógyszereiket.

A dohányzásnál ugyancsak segíthet, ha az orvos keményen közli: látja, hogy már olyan súlyos elváltozások vannak, amelyek miatt a beteg meg fog halni, hacsak nem hagyja abba sürgősen a füstölést. Ugyan van ellenpélda erre is, de Stauder Adrienne kapásból említ betegeket, akik elmondták neki: ennek hatására tették le a cigarettát.

Az persze nem állítható, hogy ez a legjobb gyakorlat, de sok esetben hasznos: az ilyen elriasztás életeket menthet.

Gondok akkor állnak elő, ha a beteg érzékeny az efféle kérdésekre, vagy csak az orvos gondolja úgy, hogy riogatásra van szükség. Például ha a páciens szorongó alkat, akkor igaz rá a negatív értelmezés törvénye is. Ez azt jelenti, hogy mindenből a lehető legrosszabb dolgot hallja ki.

Az orvosnak ezt is fel kell ismernie, tudnia kell kezelni, mert ilyenkor a riogatás túl veszélyes lehet.

– Az orvostanhallgatóknak azt tanítjuk, hogy ha a betegüket motiválni akarják, akkor arra kell rájönniük, mi a fontos nekik.

Nem szabad feltételezésekre hagyatkozniuk, mert mindenkinek más az elsődleges.

Emiatt fontosak azok a motivációs interjúk, amelyek során kérdéseket tesznek fel a pácienseknek, próbálják megérteni a gondolataikat, rájönni, mi kellene ahhoz, hogy hajlandók legyenek változni

– emeli ki a pszichiáter. Hozzáteszi, hogy az ok nélküli riogatás mellett a bagatellizálást is kerülni kell, nem helyes az, ha az orvos nem kellő súllyal hívja fel a figyelmet az intő jelekre.

A kedvezőtlen diagnózis közlése végképp nehéz feladat, nagy megterhelést jelent nemcsak a betegnek, hanem az orvosnak is.

Ezt számos vizsgálat igazolja. Egy külföldi kutatásban például orvostanhallgatók egyik csoportjának a daganatos betegség diagnózisát köntörfalazás nélkül kellett közölniük egy „beteggel” (nem igazi beteg volt, csak annak szerepét játszotta el a kísérletben), és ismertetniük kellett a ráktípus várható lefolyását is.

A másik csoportnak hazudnia kellett, nem mondhatta meg a pontos diagnózist, csak el kellett küldenie a beteget a megfelelő kezelésre. Eközben és ezt követően mérték az orvostanhallgatók feszültségszintjét, és azt látták, hogy azok, akik igazat mondtak, jobban szorongtak.

Ők ugyanis azt érezték, hogy elvették a beteg reményét, összetörték, emellett szembe kell nézniük a beteg negatív érzelmi reakcióival. A dolog elmismásolása tehát könnyebb megoldásnak tűnhet, ezért fontos az orvosképzés során minderre felkészíteni a hallgatókat.

Hogy ez a gyakorlatban is így van, azt jól mutatja annak a szakorvosnak a beszámolója, aki a magánrendelőjében onkológiai tanácsadással is foglalkozik. Ő arról beszélt nekünk, hogy a betegek többsége azért fordul hozzá, mert fogalma sincs arról, milyen állapotban van, mire számíthat.

Időnként távoli városokból is érkeznek hozzá betegek, illetve azok hozzátartozói, egyszerűen azért, mert érzik: orvosuk nem véletlenül legyint a vizsgálatokra, illetve hagyja abba a kezelést.

– Komoly kihívás a rossz hírt közölni a beteggel, ahogyan az érintettnek is nehéz a családnak, a barátoknak továbbadni.

Viszont hosszabb távon mindenki csak akkor tud megfelelően reagálni, ha tisztában van a tényekkel, tudja, mivel áll szemben

– emeli ki Stauder Adrienne.

A kérdés fontosságát az is mutatja, hogy időnként perek is indulnak amiatt, mert az orvos nem közli egyértelműen a diagnózist. Akinek ugyanis a betegsége miatt jelentősen romlik az állapota, joggal védekezik: másképp élte volna az életét, ha tisztában van a kilátásokkal.

Emiatt kell az orvosoknak arra helyezniük a hangsúlyt, hogy a beteget megfelelően tájékoztassák, tudatosítsák benne: mi az, amit maga is megtehet a gyógyulásáért, a betegség lefolyásának lassításáért, esetleg a betegséggel való sikeresebb együttélésért.

mno.hu


;