"Ahogyan távolodott az ágyúmoraj, úgy vezényeltek minket egyre beljebb Oroszországba. Egy mozdulatlan s minden hívásra, szólításra moccanatlan vizsla állt az országúton, nyilván gazdáját veszítette el valamelyik német vagy magyar katonatisztben. Mi pedig ültünk a megszenesedett gerendákon, s rágtuk a napi porciónkat. Eckl Gusztáv [századparancsnok] helyettese, Lukács zászlós, akkor már nem tudom, milyen érdeméért hadnagyi rangot viselt. S példát vehetett volna Guszti bácsiról (magunk közt így neveztük századparancsnokunkat), ő az embertelenség rangját is viselni igyekezett. Mintha a koromból és a pernyéből bújt volna ki, megállt előtte egy parasztasszony, karján csecsemő, szoknyájába fogódzva egy háromévesnek látszó kislány, s a félkilós konzervdobozt fölbontó Lukács hadnagy elé tartotta a kezét. A kinyújtott, kérő tenyér válaszul ezt kapta:

Menj, kérjél Sztálintól!

Itt egy pillanatra átugrom 1945-be, amikor Lukács hadnagyot öt évre ítélte a népbíróság. Azok az embertelenségek, amikért elítélték, szerintem nem voltak olyan súlyosak, mint az a néhány szó, amit a szerencsétlen anyának mondott."

Zelk Zoltán Egy magyar költő utolsó éve című cikkét olvasom.

Orbán Viktor az embertelenség rangját is viselni igyekszik. Ha egyszer majd elítélik, amiben őszintén reménykedem és hiszek, akkor nem annyira lopásaiért és a magyar társadalom európai leszakadásáért kell felelnie, hanem azért, mert száz és száz szerencsétlen anya, karján csecsemővel, ruhájába kapaszkodó hároméves kislányával könyörgött neki az európai bejutásért, az életéért, amire azt válaszolta: menj, kérj Allahtól! És egy népet nevel arra, hogy azt válaszolják a könyörgőknek: magatok tehettek arról, hogy táborokban éheztek, hogy te és gyereked vízbe fulladtok!

Ferenc pápa üzenete négy ige: befogadni, védelmezni, támogatni, integrálni. Orbán keresztény Magyarországának négy igéje: kerítéssel kizárunk, üldözünk, tiltunk, megbélyegzünk.

"Amikor azt mondom például, hogy segíteni bajba jutott felebarátunkon jóravaló dolog, míg másokat gyötörni alávaló, akkor arra gondolok, (…) hogy pontosan így állnak a dolgok: az egyik jó, a másik rossz.” – írja Łeszek Kołakowski. Hozzáteszi: „nem azáltal teszünk szert erkölcsi ismeretre, hogy valaki erről vagy arról meggyőz bennünket, nem azért, mert Kantnak, Husserlnak vagy Platónnak igaza volt, hanem azért, mert képesek vagyunk bűntudatot érezni, és ezt a bűntudatot valóságosan megtapasztalhatjuk, ha olyan törvényt szegünk meg, amelyről tudjuk, hogy igaz." Vagy mégsem vagyunk képesek bűntudatot érezni. Vagy nem látjuk a törvényt. Vagy nem érezzük, hogy megszegtük.

Eszembe jut Asztrik főapát feljajdulása: - Kiszolgáltuk az embertelen és gyilkos hatalmat a zsidók üldözése idején. Kiszolgáltuk a kommunizmus idején. És most kiszolgáljuk a menekültekkel szembeni aljas tisztességtelenség idején. Nem volt és nincs bűnbánatunk, nem is lesz ezért kegyelmünk. Ebben én nem akarok részt venni.

Ebben én nem akarok részt venni.

Demokrácia- vagy diktatúra-kivitel

"»A demokrácia – mondotta Eden angol külügyminiszter – az elmúlt évszázadban Anglia láthatatlan kivitelének legfontosabb tényezője volt.« (…) Ilyen kis angol mondatokon nevelkedett Széchenyi és Kossuth szellemisége; ilyen mondatokon nevelkedett Eötvös és Deák szabadelvű demokráciája." Igaz. Márai Sándor írta a Pesti Hírlapban, 1937. január 17-én az Angol kivitelben. A XIX. században Anglia, és így a Nyugat láthatatlan kivitelének legfontosabb tényezője a liberális demokrácia volt. Amikor a XIX. században a kicsiny és ismeretlen Magyarország egyetlen igazi politikai kivitele - az 1848-49-es forradalom és szabadságharc - megmutatkozott, akkor Angliát éppen az egyenértékű cserére figyelmeztettük. Kossuth lángoló szónoklatai Angliában és Amerikában éppen erre a liberális demokráciára, a szabadság és függetlenség eszményeire figyelmeztettek.

"A leghangosabb vád, melyet ellenfelei és vetélytársai hangoztatnak, hogy a demokrácia kiadta kezéből a hatalmat. Mit kezdhetünk még egy szemlélettel, melynek nincs karhatalma, amely önként adta ki kezéből a fegyvert, s tűri, hogy az erőszak lebunkózza? Mit kezdjünk egy demokráciával, amely nem érzi többé hivatását, szerepszerűségét, nincs benne semmi »hősies« - mit kezdjünk e civil életformával egy korban, amely egyre lelkesebben viseli a szellemi és társadalmi formaruhát? Van-e még hősies tartalma a demokráciának, abban az értelemben, mint volt a múlt század közepe felé, mikor szellemi és gazdasági és társadalmi szabadságjogokkal ajándékozta meg Európa és Amerika nemzeteit? Eszmekörök letűnnek, mint az emberek, akik képviselték az eszmeköröket; a művelődés és a harc az életért nem mindig párhuzamos folyamat, s a nép, amely tegnap még a szellemi és társadalmi szabadság jelszavait írta, ma önként vállal kollektív korlátozásokat, feláldozza az egyéniséget a közösségnek, a demokráciát a parancsuralomnak."

Márai ugyanúgy fütyül a sötétben, ahogy ma én, amikor megállapítja, hogy a demokrácia igenis kapós áru az Egyesült Államokban – ez akkor igaz -, Franciaországban – már nem igaz -, Hollandiában, Belgiumban, Svájcban és a skandináv országokban. Csakhogy 1937-re a demokrácia szőrén-szálán eltűnt a kontinens többi országából. "A demokrácia működik, és jól működik: ahol megbukott, ott nem éltek, visszaéltek vele. A demokrácia nem akarja megmenteni a világot; legkevésbé az angol demokrácia. Egy eszmekör, melynek tartalma annyi, hogy a népuralom a polgárok politikai egyenlőségén alapszik, s a politikai hatalmat minden felnőtt és nő egyformán gyakorolja a választójogon keresztül, csakugyan nem »hősies«. Nem is akar az lenni. (…)

Nem a demokrácia bukott meg, hanem azok, akik alkalmatlanok a demokráciára. (…) Ez az angol demokrácia mindenekfölött konstruktív. Nem a tömegek uralmát jelenti, hanem a kiválasztás elvét, melyet a tömegek cenzúráznak. Ez az angol demokrácia a fegyelem elvét hirdeti; nem a megfélemlített és mukkanásra képtelen csordafegyelem, hanem a meggyőzött, a felismert igazságoktól áthatott, a közösség érdekeit önként és készségesen szolgáló egyén fegyelmének elvét. Ez a demokrácia, amely ma is uralkodik Angliában, nem a szociális forradalom elvét hirdeti, hanem a szociális fejlődés szükségét. Az egyén cselekvő tagja marad a társadalmi közösségnek e demokráciában; tehetségén, vállalkozókedvén és képességein, felelősségérzetén épül fel a társadalom jóléti szervezete. (…) Ez a demokrácia szigorú törvényekkel gondoskodik arról, hogy az élet startjánál lehetőleg egyforma eséllyel kezdjék az emberek a versenyt." Szép. De mit tegyünk, ha az emberek többsége a régi kontinensen mindezt nem hitte? S hiszi-e ma? Három és félév múlva Churchill Angliája volt az egyetlen ellenálló demokrácia Európában.

"Magyarország ebből az »angol kivitelből« az elmúlt évszázadban behozta a maga részét. Az áruval nem csapták be. Ma, amikor ügyes politikai vigécek csalogatnak és kínálgatnak mindenféle gyanús pótlékkal, nem árt emlékezni és ragaszkodni az eredetihez. A csomagolás védjegye: Made in England. Tartalma a régi, az egyetlen, amiért és amivel élni érdemes: a demokrácia, ahogy az öreg Deák szerette volna, s ahogy a fiatal Eden ma is hirdeti." Vajon valóban behoztunk-e eleget a nyugati demokrácia árujából? S nem volt-e mégis hamis, lejárt szavatosságú, leértékelt áru?

A huszadik század világméretű magyar kivitele 1956 forradalma volt. Igazi, tisztességesen legyártott, a legkifinomultabb elitet és a jobbra, igényesebbre vágyó tömeget kielégítő termék: Made in Hungary.

Nem tagadhatjuk le, hogy a huszonegyedik századnak is már van világméretű exportja: Orbán Viktor eszméi és gyakorlata. Harsány és veszélyes, idegesítő és megnyerő bóvli – félelmetes fegyver. Magyar kivitel.

(Marotta-Mondolfo, 2018. augusztus 9.)

Szerző: Lengyel László / nepszava.hu