h i r d e t é s

Hernádi Zsolt ellen nyomoz a bosnyák ügyészség

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hernádi Zsolt ellen nyomoz a bosnyák ügyészség

2016. szeptember 07. - 12:00
0 komment

A magyar hatóságok segítségét kérte egy nyomozásban a szarajevói ügyészség egy ügyben, amiben Hernádi Zsolt, a Mol jelenlegi vezérigazgatója, és Várady Zoltán, a cég korábbi vezetője is érintett - írja az Index.

Hernádi Zsolt - Fotó: Mohai Balázs / MTI

A Dnevni Avaz bosnyák lapnak Dalida Burzic szarajevói főügyész kedden azt mondta, arra kérik a magyar hatóságokat, hogy hallgassák ki a Mol jelenlegi és korábbi vezetőit a bosnyák olajcég, az Energopetrol privatizációjával összefüggésben. Az Energopetrolt 2006-ban privatizálta a bosnyák állam, a cég 67 százalékos részesedését pedig a Mol-INA konzorciuma vásárolt meg. A privatizációs megállapodás alapján a konzorciumnak 76,7 millió eurót kellett befektetnie az Energopetrolba, viszont

kisebbségi befektetők azt gyanítják, hogy ezt a Mol és az INA a bosnyák cég ingatlanjaira felvett jelzáloghitelből fedezték. 

A részvényesek a horvát sajtó szerint 2010-ben tettek feljelentést az ügyben, szerintük a többségi tulajdonos két hitelt is felvett a cég ingatlanjaira, egy 28 millió eurósat 2006-ban és egy 48,5 milliósat 2010-ben. Az ügyben 2014 óta zajlik egy per az Energopetrol vezetőivel szemben, Hernádi Zsolt, az INA igazgatóságában korábbi elnöke, Tomislav Dragicevic és Várady Zoltán csak a múlt héten csütörtökön került be a képbe. Ekkor jelentette be a Dalida Burzic főügyész, hogy a három vezető ellen is nyomoznak.

A Mol korábban a Bloombergnek korábban azt nyilatkozta az ügyről, hogy a céghez hivatalos megkeresés vagy értesítés még nem érkezett a boszniai nyomozással kapcsolatban. 

index.hu