Az első blokkban arról beszélgettek, miért, mikben vallott kudarcot a nemzeti oldal a kultúrpolitikában. Hoppál szerint a Millennium időszaka óta ilyen kulturális infrastruktúrafejlesztés nem volt, elképesztően bőkezű volt a kormány, a költségvetési tervezetben pedig még több pénz szerepel a kultúra területén.

L. Simon mint intézményvezető rögtön fel is hívta a figyelmet arra, hogy lehet, hogy papíron több pénz szerepel itt-ott, és komoly presztízsberuházások valósultak meg, de csak az ő intézményében egy év alatt 670 millióval nőtt az áram- és a gázfogyasztás költsége, amit nem lehet kigazdálkodni, és a jövőben el kell gondolkodni azon, hogy ilyen gazdasági körülmények között kell-e újabb intézményeket létrehozni milliárdokból, vagy a meglévőkre kell koncentrálni. A Nemzeti Múzeum igazgatójaként utóbbira gondol alapvetően.

L. Simon szerint egyébként arról, hogy a nemzeti oldal az emlékezetpolitikában milyen eredményeket tudott elérni, vagy milyen kudarcokat vallott, érdemes és kell is őszintén beszélni. „Valóban vannak kudarcaink, nem szégyen kimondani” – mondta, és rögtön hozott is egy példát: miközben a sokadik Horn Gyula-szobrot avatják, és teret akarnak elnevezni az egykori szocialista miniszterelnökről, aközben Gulyás Gergelyt megakadályozták, hogy Donáth György, egykori képviselő szobrát felavassa.

De vissza a múzeumhoz: L. Simon azt hangsúlyozta, hogy pont ezekre a területekre kell továbbra is sok pénzt fordítani rosszabb gazdasági helyzetben is, hiszen a kultúra a legfontosabb a nemzeti oldal céljainak elérésében. Annyi mindenen lehet takarékoskodni, de az identitásformáló szellemi műhelyeket nem szabad éhezésre kárhoztatni, ez stratégiai kérdés, mondta.

Nem lehet kurzust építeni kultúra nélkül. 40 év sikeres kormányzása sem áll össze kurzussá kultúra nélkül (…) innovatívnak kell lenni, és offenzívnak (…) kulturálisan kell kisugároznunk, mert az fog hatni

– mondta.

Demeter Szilárd több okot is felsorolt annak magyarázatára, miért érezhetik a nemzeti oldalon kultúrpolitikai harcban vesztesnek. Az egyik, hogy szerinte probléma, hogy a magyar kultúra Budapest-központú, a másik a közép-európai országok szervilizmusversenye, hogy a nyugati modellhez ki tud jobban igazodni, és ez ma is hatással van a gondolkodásra. Szerinte a magyar kultúra megfelelési kényszerben van, ráadásul a jobboldal is megfelelési kényszerben van még mindig a baloldal felé. Ő azt tapasztalta írókkal, zenészekkel beszélgetve, hogy azok még mindig azt várják, hogy veregessék meg a vállukat a baloldalról. Demeter szerint az öncélú művészeti ideából vissza kellene venni, és jobban foglalkozni azzal, mit akar, mit szeret a közönség, és hogyan lehet őket bevonni, „jobb emberré tenni őket”.

L. Simon hozzátette, hogy a Budapest-központúság egyszerű adottság, és nem lehet lemondani Budapestről, politikai értelemben is felelőtlenség lenne.

És a beszélgetés áttért a hazai kultúrharcról a nemzetközi kultúrharcra. Hoppál szerint ebben Magyarország álláspontja a vesztes – egyelőre. Amit a magyar kormány kommunikál, az az, hogy Európa jövője a patriotizmus és a nemzetállamok világa kell, hogy legyen. És ezt széles társadalmi konszenzussal deklarálja a magyar kormány, a béke és biztonság megőrzése szempontjából is a legjövőbemutatóbb létezési forma. Ugyanakkor

ha nem tudjuk azt mondani, tetten érve, és felmutatni, hogy a cancel culture micsoda iszonyatos károkat okoz a világ számos pontján, ahol ezt a dekadens, nyugati önsorsrontó, már-már öngyilkos gesztusok egész sora hozta létre, mint politikai terméket,

és ha képesek vagyunk innen, Közép-Európából egy fejlettebb társadalmi immunrendszer birtokában megfogalmazni az immunrendszerében meggyengült társadalmak felé, hogy iszonyatos veszély, ami ott zajlik, és ez futótűzként fog terjedni, akkor van esélyünk megmenteni Európát.

A kulturális színére büszke kárpát-medencei magyarság kovásza lehet az európai megújulásnak

– mondta Hoppál.

Demeter Szilárd erre reagálva mondta, hogy vállaljuk fel saját értékkészletünket, és álljunk ki büszkén mellette, majd felállva megmutatta pólóját.

Ezzel a logóval készültek egyébként a magyar szurkolók az Anglia–Magyarország Nemzetek Ligája-meccsre, üzenve a meccs előtt letérdelő angoloknak. A képen Szent István adja térdelve a koronát Szűz Máriának. Így néz ki a póló egyébként:

Forrás: L. Simon lászló Facebook oldala

HUN loves Mary: HLM„ (”Magyarország Máriát szereti„)

L. Simon Hoppál hosszú gondolatmenetére reagálva jelezte, hogy ha mi szuverén nemzetállamok közösségében gondolkodunk őszintén, akkor

nem tehetjük meg, hogy itt Európában legyintve lemondunk olyan nagy országokról, mint Németország vagy Franciaország, hogy azok már elvesztek.

Ezt a csatát így nem nyerheti meg Magyarország a politikus szerint, és nem is mondhatunk le az egész európai hagyományról.

Majd elmesélte, hogy egy idős székely fafaragó mondta neki, hogy Orbán jó miniszterelnök, kár, hogy nincsenek barátai Európában, és ez figyelmeztető jel kell, hogy legyen szerinte, ha ez az ember így látja. „Egy fecske nem csinál nyarat„ – mondta. L. Simon egyébként a legutóbbi Tusványoson, 2019-ben már beszélt ugyanerről, akkor úgy fogalmazott egy heves vitában: „Lehet örökké mutogatni arra, hogy ezek a hülye németek nem értik, hogy mi is Európa, de így nem fog menni. (…) Nem mondhatunk le Nyugat-Európáról, nem állíthatjuk örökké szembe magunkat Nyugat-Európával."

Demeter Szilárd ezután a Századvég felmérésére hivatkozva arról beszélt, hogy

az európaiak velünk értenek egyet.

Amire L. Simon vágta rá, hogy

ez egy vaskos öncsalás.

És hozzátette, hogy mégis azok az emberek, akik velünk értenek egyet, azokat a kormányokat választják meg, akik a magyar kormánnyal szemben fogalmazzák meg kritikáikat, és nem természetes szövetségeseink, szerte az Unióban. Ahogy Németországban sem látja, hogy elegük lenne az embereknek ebből a „piros-sárga-zöld-koalícióból", és csinálnának egy új bármit, ami leváltja azt.

Hoppál nem engedte el a dolgot, és ő is azt állította,

az európai társadalom többsége velünk ért egyet,

majd hozzátette, hogy

Varga Judit és Szijjártó Péter is arról számol be mindig, hogy az európai fórumokon kint, utána, a kávészünetben meg a piszoárnál mindenki nekünk szurkol.

Demeter szerint egyébként olyan egzisztenciális nyomás lesz most Európán és az európai társadalmon, hogy meg fog változni sok mindenről az emberek gondolkodása. L. Simon szerint viszont – bár egészen biztosan megjelenik majd a súlyos egzisztenciális nyomás –, nem fog fordulatot hozni a mainstream tematikákban, az európai értelmiség, akadémiai világ gondolkodásában sem.

És ha azt gondoljuk, hogy a polgároknak elegük lesz abból, ami az Európában meghatározó országokban zajlik, sokkal inkább az anarchia felé fognak fordulni. Hiszen az ottani politikai elit küzdötte le magát oda, ahol most van, és nem látni nagy formátumú politikust sehol, nincs kit választani.

Hoppál ezután arról beszélt, hogy a kis falvakból, amelyeket képvisel a parlamentben, mennek hozzá oda emberek, és azt mondják neki – „a baranyai falvakból kristálytisztán látszik” –, hogy elképesztő, hogy mi zajlik Európában, és onnan a falujukból látják, hogy „mi a francot csinálnak ott Brüsszelben, és meddig?".

Hoppál szerint most a progresszió a pokolba vezet, de mi lenne, ha megváltoztatnánk.

Legyen végre progresszió a normalitás, könyörgöm!

Demeter ezután még elmondta, hogy a kultúrharc fókusza Európában a keresztény és iszlám között lesz, amik dogmatikailag kibékíthetetlenek, így kódolt konfliktussorozatok következnek majd Nyugat-Európában. Sőt, a progresszívek ezt a mérkőzést el fogják veszíteni, és ez számunkra még nagyobb teher.

Amit még megtudtunk a beszélgetésből, Hoppál elmondása alapján a kormány most minden minisztériumnak kiadta, hol, hány milliárdot kell meghúzni, de bíznak benne, hogy a most nem elvesztett lendülettel másfél év szigor után, 2024-ben már újra felívelés jön. (Transtelex)