h i r d e t é s

Hősi halált halt tűzszerészekre emlékeztek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hősi halált halt tűzszerészekre emlékeztek

2017. augusztus 01. - 10:58

72 éve történt háborús tragédiára emlékeztek július 22-én az esztergomi Belvárosi Temetőben. 

Az akkor elhunyt hősök – Miklós Lajos utász szakaszvezető, TandlerIstvár őrvezető és Zalecker Lajos őrvezető – emléke előtt tisztelegve tartotta ünnepségét a Vitézi Rend Komárom-Esztergom megyei törzskapitánysága és a Veterán Tűzszerész Aknakutatók Bajtársi Egyesülete. Az eseményen számos, katonai hagyományőrző egyesület, szervezet és több helyi civil szervezet is delegálta magát, Esztergom város vezetését Bánhidy László alpolgármester képviselte.

A Belvárosi Temetőben tartott megemlékezést rövid áhítattal indult, melyet Révfalviné Budai Julianna református lelkész vezetett, majd ezt követően Pálmai József tanár mondta el a 72 évvel ezelőtti tragédia történetét.

Az 1945. július 20-án Kenyérmező majornál bekövetkezett robbanás egy német, hasábakna mező vakra-szerelése közben történt. A robbanás következtében a tűzszerészek közül hősi halált halt Miklós Lajos utász szakaszvezető, TandlerIstvár őrvezető és Zalecker Lajos őrvezető. Mártha László őrvezető a Vaszary Kolos Kórház orvosainak és nővéreinek köszönhetően életben maradt, a tragédia részleteit is tőle ismeri az utókor. Ahogy akkor máshol is, úgy Kenyérmező majornál is óriási mennyiségű robbanószerkezetet ástak el a föld alá a különböző hadak. Ezen robbanószerkezetek hatástalanítását végezték 1945. július 20-án délelőtt 10 óra körül, a kenyérmezői (esztergom-kertvárosi) vasútállomástól körülbelül 800 méterre lévő aknamezőn. Mártha László őrvezetőt később Esztergomból Budapestre, a Honvéd Kórházba vitték ápolni, mely gondosságnak köszönhetően életben maradt.

Bánhidy László alpolgármester a tűzszerész, aknász munka hősiességét, emberileg hatalmas vállalását hangsúlyozta beszédében, amikor arra hívta fel a figyelmet, hogy a második világháború után a lakott területek mellett a szántóföldek és az erdőségek is teli voltak robbanószerkezetekkel, és az élet rendes kerékvágásban való folytatásához szükség volt, hogy a katonák hatástalanítsák azokat. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy ez a folyamat a mai napig tart, hiszen rendszeresen hallani a hírekben, hogy világháborús bombákat, aknákat találtak a föld alatt, illetve szinte minden évben történnek tragikus esetek is, világháborús aknák és bombák miatt.

A megemlékezésen Láng László nyugalmazott ezredes a tűzszerészek küzdelmes és életveszélyes tevékenységéről szólva elmondta: az egyre modernebb és korszerűbb felszerelésekkel végzett feladat továbbra sem nélkülözheti a bátorságot és a magas szakmai tudást.

A megemlékezés végén az esemény résztvevői koszorúkat és virágokat helyeztek el a hősi halált halt tűzszerészek sírjánál. (Városházi információ)