Ijesztően gyakori az iskolai erőszak Magyarországon
A 24.hu az UNICEF jelentésére hivatkozva megjegyzi, hogy a 13-15 év közötti diákok felének már volt része iskolai erőszakban - írja a penzcentrum.hu.
Világszerte nagyjából minden harmadik gyereket zaklatnak, valamint ugyanilyen arányban vettek már részt verekedésben. Világszerte 150 millió gyereknek volt már része iskolai erőszakban, amelybe nem csak a zaklatás és a verekedés, de a szexuális és nemi alapú erőszak is beletartozik.
A legsúlyosabb eseteket a háború sújtotta országokban, például Dél-Szudánban, Szíriában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban regisztrálták, de súlyos a baj Magyarországon is.
Hazánkban a gyerekek 25 százaléka mondta azt, hogy valamilyen módon bántalmazták társai az iskolában, 36 százalékuk pedig részt vett verekedésben az elmúlt egy hónapban. A diákok 51 százaléka pedig azt válaszolta, hogy valamilyen módon részese volt az erőszaknak: vagy őt bántalmazták, vagy pedig verekedett az elmúlt hónapokban.