h i r d e t é s

Imával rendezi adósságát egy orosz egyházmegye

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Imával rendezi adósságát egy orosz egyházmegye

2016. február 13. - 08:08
0 komment

A felperesek jó egészségéért elmondott imákkal rendezi adósságát egy kifizetetlen számlák miatt beperelt orosz egyházmegye.

Fotó: ptt.ru

A Znak című hírportál beszámolója szerint a Nyizsnyij Novgorod-i ortodox egyházmegye 916 ezer rubel (3,2 millió forint) értékű munkálatokat végeztetett el az Era nevű építőipari vállalattal, ám végül csak az összeg felét fizette ki, így a cég jogi útra terelte az ügyet. 

Az egyházmegye szerencséjére azonban a vállalat tulajdonosai vallásos emberek, és a két félnek sikerült peren kívül megegyeznie, amelynek értelmében a cég több mint 300 ezer rubelnyi adósságtól hajlandó eltekinteni imádságokért cserébe. A portál szerint precedensértékű megállapodás született. 

Az egyházmegye jogi illetékeseinek elmondása szerint az ötlet maguktól a felperesektől származik, akik még az imádság szövegét is megfogalmazták. Az Era munkatársa, Andrej Lepusztyin szerint a vállalat tulajdonosai nem fogják ellenőrizni, hogy az egyházmegye miként teljesíti a megállapodás rá eső részét. 

"Mindannyian tiszteljük az egyházmegyét és mindannyian ortodox hívők vagyunk. Ugyanakkor az ő lelkiismeretüket fogja terhelni, ha nem teljesítik a megállapodást, de bízunk bennük és igazság szerint már érezzük is az imáik jótékony hatását" - fogalmazott Lepusztyin.

 

ma.hu