Jack Nicholson 80!
Három Oscar, tizenkét jelölés, rengeteg legendás alakítás.
Bár egyszer már úgy tűnt, hogy visszavonul, most mégis új szerepre készül. Sőt, Jennifer Lawrence-t is bármikor felszedné.
1937. április 22-én látta meg a napvilágot minden idők egyik legtehetségesebb férfi színésze.
New Jersey-ben nőtt fel, legjobb gyerekkori barátja Danny DeVito, fiatal korában volt életmentő és autóversenyző is. A Manasquan Főiskolán tanult, de 17 éves korában úgy döntött, a saját lábára áll, és Los Angelesbe költözik. William Hanna és Joseph Barbara stúdiójánál kapott irodai munkát. Munkája nagyrészt abból állt, hogy megválaszolta a Tom és Jerry rajongók leveleit. Első filmes munkahelyén kiderült róla, hogy jól rajzolt és animátori állást ajánlottak neki.
Egyszer balhéba is keveredett egy autóssal, annyira felhúzta magát, hogy egy golfütővel szétverte annak kocsiját. Végül peren kívül rendezték az ügyet.
Hatalmas kosárlabda rajongó, kedvenc csapata a Lakers. Saját széke van a Staples Centerben. Szinte soha nem hagy ki meccset, még a forgatásait is ehhez igazítják.
Hollywood legnagyobb nőcsábásza, leghosszabb kapcsolata angelica Houstonnal volt, 17 évig voltak házasok. Járt Kate Moss-szal és Lara Flynn Boyle-lal is. A pletykák szerint intimebb kapcsolatba került Melanie Griffith-vel és Meryl Streep-pel is.
Joker szerepével több, mint 60 millió dollárt keresett, nem gázsit kért, hanem részesedést a film bevételéből. Tim Burton Batman-filmje sikeres lett, Jack Nicolson pedig gazdag.
A nagyszülei nevelték fel, a nagymamáját hitte az édesanyjának, saját anyjáról pedig úgy hitte, a nővére. Jack a time magazintól tudta meg az igazságot 37 évesen, de addigra már mindkét asszony meghalt.
Filmjei és szerepei
- Corman's World: Exploits of a Hollywood Rebel szereplő (am. dokumentumf., 2011)
- Honnan tudod? színész (am. rom. vígj., 2010)
- AFI Life Achievement Award A Trubute to Michael Douglas (TV film) színész (am. show-műsor, 2009)
- Kambakkht Ishq színész (indiai akcióf., 2009)
- Roman Polanski: Körözött és kívánatos szereplő (am.-angol dokumentumf., 2008)
- A bakancslista színész (am. kalandf., 2007)
- A tégla színész (am. filmdráma, 2006)
- Minden végzet nehéz színész (am. rom. vígj., 2003)
- Ki nevel a végén? színész (am. vígj., 2003)
- Schmidt története színész (am. vígj., 2002)
- Stanley Kubrick: Egy élet a film tükrében színész (am. dokumentumf., 2001)
- Az ígéret megszállottja színész (am. filmdráma, 2001)
- John Lennon: Gimme Some Truth (TV film) szereplő (am. zenés f., 2000)
- Lesz ez még így se! színész (am. rom. vígj., 1997)
- Támad a Mars! színész (am. akció-vígj., 1996)
- A nyakék nyomában színész (am.-angol akcióthriller, 1996)
- Esthajnalcsillag színész (am. filmdráma, 1996)
- Menekülés az éjszakába színész (am. filmdráma, 1995)
- Farkas színész (am. horror, 1994)
- Zűrös manus színész (am.-olasz vígj., 1992)
- Hoffa színész (francia-am. életr. drám., 1992)
- Egy becsületbeli ügy színész (am. filmdráma, 1992)
- Cinikus hekus színész (am. filmdráma, 1990)
- Batman színész (am. akcióf., 1989)
- A híradó sztárjai színész (am. vígj., 1987)
- Gyomok között színész (am. filmdráma, 1987)
- Az Eastwick-i boszorkányok színész (am. vígj., 1987)
- Féltékenység színész (am. vígj., 1986)
- A Prizzik becsülete színész (am. rom. dráma, 1985)
- Becéző szavak színész (am. vígj., 1983)
- Állj, határ! színész (am. filmdráma, 1982)
- Vörösök színész (am. filmdráma, 1981)
- A postás mindig kétszer csenget színész (am. rom. dráma, 1981)
- Ragyogás színész (angol-am. thriller, 1980)
- Irány délre! színész (am. vígj., 1978)
- Az utolsó filmcézár színész (am. rom. dráma, 1976)
- Missouri fejvadász színész (am. western, 1976)
- Tommy színész (angol musical, 1975)
- Száll a kakukk fészkére színész (am. filmdráma, 1975)
- Kincs ez a nő színész (am. akció-vígj., 1975)
- Foglalkozása: riporter színész (olasz-francia-sp.-am. filmdráma, 1975)
- Kínai negyed színész (am. krimi, 1974)
- Az utolsó szolgálat színész (am. vígj., 1973)
- A Marvin Gardens királya színész (am. filmdráma, 1972)
- Testi kapcsolatok színész (am. filmdráma, 1971)
- Hajts, mondta rendező (am. filmdráma, 1971)
- Öt könnyű darab színész (am. zenés dráma, 1970)
- Egy tiszta nap szembenézhetsz az örökkévalósággal színész (am. zenés vígj., 1970)
- Szelíd motorosok színész (am. filmdráma, 1969)
- Kábulat színész (am. vígj., 1968)
- Head forgatókönyvíró (am. vígj., 1968)
- Az utazás forgatókönyvíró (am. dráma, 1967)
- A Pokol Angyalai újra száguldanak színész (am. filmdráma, 1967)
- A vadászat színész (am. western, 1966)
- Lovasok a forgószélben forgatókönyvíró (am. western, 1966)
- Ensign Pulver színész (am. vígj., 1964)
- Terror színész (am. horror, 1963)
- A holló színész (am. horror, 1963)
- Studs Lonigan színész (am. dráma, 1960)
- The Wild Ride színész (am. krimi, 1960)