h i r d e t é s

Jobban terjed a vírus focimeccsen, mint teniszmérkőzésen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Jobban terjed a vírus focimeccsen, mint teniszmérkőzésen

2021. augusztus 22. - 09:47

Megmondták a járványkutatók: a foci nagyon veszélyes, a tenisz nem annyira

2021-es labdarúgó-Európa-bajnokság ideje alatt a Puskás Aréna - Fotó: MTI/Illyés Tibor

Több mint kilencezer ember kaphatta el a fertőzést a foci-Eb mérkőzésein, ami viszonylag soknak számít ahhoz képest, hogy a teniszmérkőzéseken milyen ütemben terjedt a fertőzés – írja a Guardian. A britek egy tudományos vizsgálatot végeztek annak megállapítására, hogy milyen hatást gyakorolhattak járványügyi szempontból a foci-Eb meccsei. Ennek eredménye alapján a tudósok azt írták, hogy az eseménysorozat „komoly veszélyt jelentett a közegészségügyre”.

A vizsgálat szerint összesen 9402 esetben tesztelték pozitívra a szurkolókat a meccsek után. Ebből 3036 esetben már két nappal a mérkőzés után tüneteket észleltek az embereknél, vagyis ők már a meccs idején is fertőzöttek lehettek. A tudósok azt is megállapították, hogy júniusban és júliusban a szabadidős tevékenységek idején történt fertőzések döntő többsége az Eb-meccseken, azon belül is az elődöntőn és a döntőn történt. Hozzátették: a kontinensviadalra érkező turisták nemcsak a mérkőzéseken terjeszthették vagy kaphatták el az fertőzést, hanem az utazás során és az Egyesült Királyságban való tartózkodásuk idején is.

Érdekesség, hogy a wimbledoni tenisztorna mérkőzésein jóval kevesebb esetben mutattak ki új fertőzéseket. Ezeken a százszázalékos férőhely-kihasználtság, valamint a 300 ezer feletti összesített nézőszám mellett is csupán 881 új esetet regisztráltak.

A tudósok szerint ez azzal magyarázható, hogy az emberek máshogy viselkedtek a focimeccseken (ahol egyébként a teljes stadionkapacitásnak csak egy részét használták ki), mint a teniszmérkőzéseken, és az előbbieken emiatt terjedt jobban a vírus. (Index)