h i r d e t é s

Jótékony célra költik béremelésüket a Párbeszéd képviselői

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Jótékony célra költik béremelésüket a Párbeszéd képviselői

2018. július 18. - 18:44

A vidéki közösségek vagy a független sajtó támogatása – Kovács-Cake Olivio szerint ezekre fordítanák béremelésüket a Párbeszéd parlamenti képviselői, akik állításuk szerint Burány Sándor kivételével nemmel szavaztak a plusz pénzre. - írja a nepszava.hu.

Forrás: zoom.hu

Jótékonykodna a Párbeszéd parlamenti frakciója azzal a plusz pénzzel, amit nem kértek és állításuk szerint meg sem szavaztak, de a parlamenti többség döntés nekik is megítélte a mintegy 200 ezer forintos béremelést. 

Kocsis-Cake Olivio frakciótag erről a Zoom-nak adott interjúban beszélt:

Mi azt gondoljuk, hogy Magyarország száz legfontosabb kérdése között jelenleg nincs ott a képviselők fizetése, ehelyett például az otthonápolók díját kellett volna emelni, ezért nem tudtuk támogatni

(az otthonápolási díj emelését minden ellenzéki párt támogatta, az ellenzékben még szintén támogatóként fellépő Fidesz viszont lesöpörte az asztalról a tervet – a szerk).

Tisztában vagyunk vele, hogy Fidesz hogyan zsarolta ki az ellenzéki szavazatokat, ezért mi nem törünk pálcát senki felett

 - mondta a Párbeszéd politikusa.

A felajánlás azt jelenti, hogy a frakció 4 tagja biztosítana havonta 800 ezer forintot valamilyen jótékony célra – Kocsis-Cake az autonóm vidéki közösségek vagy a független sajtó támogatását jelölte ki lehetséges területként. Úgy tudni, a Párbeszéd parlamenti csoportjából csak Burány Sándor szavazta meg a béremelést, aki egyben az MSZP tagja is. 

nepszava.hu