h i r d e t é s

Kigyulladt Gőgös Zoltán autója, miközben vezette

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Kigyulladt Gőgös Zoltán autója, miközben vezette

2015. november 03. - 11:43
0 komment

Füstölt, majd lángolt Gőgös Zoltán autója ma reggel a budapesti Alkotmány utcában - értesült az Index. 

Megadta magát a Merci

Az MSZP elnökhelyettese épp a Mercedesében ült Kunhalmi Ágnessel, a párt budapesti elnökével, amikor azt látták, hogy durván füstölni kezd az autó eleje - mondta az Indexnek Gőgös. Rögtön kiszálltak az autóból, attól féltek, felrobban.

"Félreálltam azonnal, nem nyitottam ki a motorháztetőt, nehogy nagyobb baj legyen. A választási irodába szaladtam poroltóért."

Gőgös szerencsére kapott poroltót a Nemzeti Választási Irodától, és sikerült lefújnia az akkor már lángra kapott motorháztetőt. Közben a tűzoltók is megérkeztek, így nem lett nagyobb baj, mint hogy kiégett az autó eleje.

Gőgös azt mondta, hogy reggel indulás után már érezte, hogy lehet valami technikai probléma elől, de arra nem számított, hogy menet közben lángra kap az autó. Az állami földvagyon eladását mostanában hevesen kritizáló politikus nem gyanakszik semmilyen idegenkezűségre.

Annyira sokkolta a dolog, hogy a szeretett Mercedesébe - ha meg is javíttatja - biztosan nem ül vissza soha többé.

 

index.hu (Fotó: index.hu)