h i r d e t é s

Kiszelly Zoltán: megkezdődött a verseny az ellenzéki pártok között

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiszelly Zoltán: megkezdődött a verseny az ellenzéki pártok között

2017. február 19. - 09:03

Az országgyűlési választások közeledtével megkezdődött a verseny az ellenzéki pártok között - mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1 aktuális csatornán szombaton.

Fotó: M1

A politológus szerint ebben a helyzetben Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének azzal kell szembesülnie, hogy míg ő csak "szavakban erős", addig például az MSZP Botka László szegedi szocialista polgármester miniszterelnök-jelöltségének bejelentésével, vagy a Momentum Mozgalom az olimpiaellenes kezdeményezésével tettekkel is szembeszáll a kormánnyal.

"Tehát ilyen szempontból most már vannak versenytársai Gyurcsánynak, aki korábban abból tudott politikai tőkét kovácsolni, hogy a többiek nem voltak ennyire aktívak" - mondta.

Forrás: MTI