Ezzel az ürüggyel indokolva gyakorlatilag minden értelmes fejlesztés útját lehet venni. A kormány maga is előszeretettel él (vissza) ezzel a tévképzettel. Ennek eredménye a közoktatás mára épp csak nem kritikus, de minden kétséget kizáróan tarthatatlan állapota. A tanrend merev, kimerítő, a tananyagok pontatlanok és sok esetben helytelenek. Az időbeosztás felborult.
Az eredmény már tisztán megfigyelhető, frusztrált végkimerülés szélén álló diákok ülnek bódultan a padokban. A tanárok tudása nem kielégítő, mozgásterük ellenben nincs. A nyelvoktatás 2010-ig is súlyosan problémákkal küzdött, azóta a helyzet e téren is rosszabbodott.

Ehhez a kiábrándító PISA eredmények is hozzájárulnak.

Kár is lenne mindezekért a diákokat hibáztatni. A diák az, ami. Egy kiszolgáltatott helyzetben lévő szenvedője az oktatásügy változásainak. Az sem helytálló, ha a tanárokat tesszük kizárólagos felelőseivé a kialakult helyzetnek, bár közvetett felelősségük vitathatatlan.

Az eredmény, a közoktatás inflálódása. Hogy mi lehet az oka az egységesített oktatás értéktelenedésének, nem tudjuk. Abban sem vagyunk biztosak, hogy ez a jelenség az illetékesek puszta gondatlanságának tudható be. Ez ügyben túl sok a kérdőjel.

Ugyanakkor arra az égető kérdésre, hogy mit tehetünk az ellen, hogy gyermekeink teljességgel használhatatlan tudást és frusztrációt vigyenek magukkal az életbe, választ kell találnunk. Nem új jelenség, de az újszerű helyzetben különös hangsúlyt kapnak az alternatív és reformpedagógiai módszerek, így a tanulócsoport struktúrájú modellek is. Ezek a diákokat kis létszámban foglalkoztató berendezkedések olyan oktatást tesznek lehetővé, ami „személyre szabottabb” és az egyes diákok igényeit jobban kielégítő tudásanyagot adhatnak át.

Régóta igazolt nézet, hogy a hasznos tudás rögzülése sikerekkel igazolható. És a közoktatás máig nem tud ennek kielégítően megfelelni. A problémákkal küzdő diákok leszakadását, a nem kellő szűrés, az avítt módszerek inkább gyorsítják mintsem gátat vetnének neki. Ha valakire egyszer rásütik a problémás jelzőt, esélye sem marad abból kitörni. Ez nem más, mint a motiváció gyilkosa. Holott közel sem biztos, hogy a gyermek szellemi képességével bármi gond lenne.

Azonban a nem közoktatási modelleknek van egy természetes, de súlyos hátulütőjük. A túljelentkezés. Erre jelenthet megoldást a tanulócsoport típusú oktatás, hiszen egy tanulócsoport létrehozásához a szülői együttműködés és a kellő felkészültségű tanári gárda kell csupán. Az oktatásügyi ellenőrzés sem marad el, a diákok tudásukról félévente adnak számot. A tanulócsoportok létrehozói – a szülők – legtöbbször a közoktatás használhatatlan tudásanyagát és a diákokba alig leplezetten nevelt önállótlanságot kifogásolják.