h i r d e t é s

Korrupcióinfó: Vajna Tímea barátnőjének is jut az óvónőképzésre szánt uniós pénzből

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Korrupcióinfó: Vajna Tímea barátnőjének is jut az óvónőképzésre szánt uniós pénzből

2017. december 22. - 08:49

Vajna Tímea barátnőjéhez is folyik pénz a társadalmi integrációra szánt uniós milliárdokból. - írja az atlatszo.blog.hu.

Forrás: MTI Fotó: Nemes János

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szokásos heti korrupcióinfóján elmondta: a tényleges célra, azaz hátrányos helyzetű településeken dolgozó óvónők képzésére 67 millió forint, kommunikációra 203 millió jut.

Társadalmi felzárkózási és integrációs köznevelési intézkedések támogatása – ezen a címen írtak ki „egyszemélyes” uniós pályázatot az Oktatási Hivatalnak. A pályázati felhívás szerint 4,1 milliárd forint áll az OH rendelkezésére, hogy

óvodák mindennapi munkájába beépülő integrációs pedagógiai rendszer (a továbbiakban: óvodai fejlesztő program) megvalósítását támogassa.

A program lényege, hogy a szegregált településeken, hátrányos körülmények között élő óvodás korú gyermekek tanulási, beilleszkedési esélyeit növelje. Összesen 550 település 1100 óvónője vesz részt továbbképzéseken.

Hadházy Ákos LMP-s politikus, aki magát a projektet helyénvalónak és fontosnak tartja, a már lezárult pályázat részleteinek azonban utána nézett. A részleteket, dokumentumokat itt böngészhetik (Google-drive).

Tapasztalatai szerint a projekt megvalósíthatósági tanulmányán is meglátszik, hogy úgymond oldalanként fizetnek. A politikus több olyan gondolatot talált, ami később visszaköszönt, például ez a „bölcsesség” is:

a társadalom legszegényebb rétegei a hátrányos helyzetű régiókban, járásokban, jellemzően falvakban élnek.

A projekt két helyszínen is bérel irodákat, központi adminisztrációra. A belvárosi Honvéd utcában 51,7 millió forint keretösszegért, illetve a XII. kerületi Maros utcában 14,7 millióért. Hadházy emlékeztetett, a két ingatlanban az OH már bérel irodákat, összesen több mint 9 ezer négyzetmétert.

A megvalósítási tanulmány szerint a projektmenedzsment az Oktatási Hivatalban dolgozik (1 projektvezető, 1 szakmai vezető, 1 pénzügyi vezető), 155 milliós, azaz havi 3,1-3,2 millió forint költséggel havonta.

Az OH közbeszerzési eljárással bízta meg rendezvényszervezéssel a Budapest Party Service Kft.-t, illetve a vele párban dolgozó Sensation Event & Congress Kft.-t. 88,6 millió forint értékben. Mindkét cég korábban már százmilliós összegben nyert megrendeléseket az Oktatási Hivataltól.

A Sensation Event Sárosi Mónika, azaz Mona tulajdona. Ő Vajna Timea barátnőjeként került be úgy a bulvár, mint a gazdasági hírekbe, idén augusztusig közös céget is működtettek – erről az Átlátszó is beszámolt.

A Party Service szerződéséből kiderül, hogy a projekt gyakorlatilag mintegy 250 db 25-50 fős, illetve 12 nagyobb (125-400 fős) képzésben merül ki. Ez rendezvényenként mintegy 7 millió forintot jelent, kalkulált a politikus.

Hadházy egyéb ellentmondásokra is bukkant. A szerződés mellékletében szereplő rendezvényi táblázatból ugyanis az derül ki, hogy a megvalósíthatósági tanulmányban szereplő 100 konzulens helyett 120 fő felkészítésével számolnak. A szupervizorok száma is jelentős mértékben, 50 főről 70 főre növekedett.

Eközben az eredeti pályázati anyaghoz képest a képzendő óvodapedagógusok száma is majdnem 200 fővel, 1296-ra emelkedett  a táblázatban foglaltak alapján. Persze az is lehet, hogy lesz, aki többször is részt vesz képzéseken – ötletelt Hadházy, aki értetlenkedik az OH előkészítői munkájának precizitásán.

atlatszo.blog.hu