November 16-án, a szakma jeles képviselőinek meghívása mellett jelentették be az Év Homlokzata 2023 pályázat győzteseit. A díjátadó során a neves szakértőket felvonultató zsűri öt kategóriában hirdette ki a pályázatonként egymillió forint díjazásban részesülő nyerteseket és az oklevéllel elismert különdíjasokat.
Ózd Város Önkormányzata a TOP_PLUSZ-1.2.1-21 „Élhető települések” című pályázati felhívás B) Belterületi zöldinfrastruktúra fejlesztése tevékenységi területére sikeres támogatási kérelmet nyújtott be és 349,26 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.
Mégsem lehet novembertől újra jelentkezni az ingyenmilliókkal kecsegtető napelem támogatásra, lefújták a pályázat második körét. Csak akkor nyitják meg újra ezt a támogatási lehetőséget, ha hozzáférünk az uniós helyreállítási alap pénzeihez – írja Bank360.hu.
Másodfokon is elfogadta a bírósága a hvg.hu és a Transparency International Magyarország érveit, így nem titkolhatja tovább az agrártárca azokat pályázati információkat, melynek keretében Rogán Antal apósának érdekeltsége több mint 2 milliárd forintnyi támogatáshoz jutott.
Hristo Simeonov alkotása lett a legjobb kisjátékfilm, a dokumentumfilmek közül Okran Bayram, animációs-kísérleti kategóriában pedig Bea R. Blankenhorst filmjét díjazták a szombat este lezárult 24. Faludi Nemzetközi Filmszemlén - közölték a szervezők az MTI-vel.
Pályázatonként maximum 60 ezer eurós támogatást nyújt a Városokkal városokért (EUCF) nemzetközi projekt azoknak az önkormányzatoknak és önkormányzati társulásoknak, akik beruházási koncepciót dolgoznak ki településük fenntartható energetikai programjaira, a pályázat leadási határideje december 17. - közölte az EUCF kedden az MTI-vel.
Szolgáltatók számára fejleszt új fizetési megoldást csaknem 300 millió forint vissza nem térítendő innovációs pályázati támogatással a HW Stúdió Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.
Kihelyezték a reményről és kiútkereséről szóló, Álljon meg egy novellára! című pályázat húsz nyertes történetét a legforgalmasabb fővárosi busz- és villamosmegállókban, az elbeszélések idén először egy QR-kód segítségével önálló életre kelnek a virtuális térben - olvasható a pályázat kiírói által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Kortárs magyar drámairodalom idegen nyelvű előadásainak támogatására indított pályázatot a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ); a pályázatra folyamatosan lehet jelentkezni - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.