Tegnap délután megkezdődött a parlament őszi ülésszaka. Ez a kormány részéről nem jelent semmi többet – ahogy azt nyitóbeszédében Orbán Viktor is bizonyította – mint hogy hangzatos lózungok keretein belül kinyilatkoztatások sorát okádják az lényegi funkciójától megfosztott ellenzék arcába.

A miniszterelnök új kifejezést hozott retorikájába „bevándorlóországok” címén (először szombaton a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kongresszusán használta a teljes képzavarral felérő kifejezést). Állítása szerint ezek a sosem hallott objektumok meg akarnak erőszakolni minket, de majd ő ennek elejét veszi. Kell is, a strici védelme az általa prostitúcióra kényszerítetteknek.

Ha Kósa Lajos emelkedik szóra, érdemes kikukkantani a kétségbeesés és a fásultság alkotta romhalmaz alól, mert bár érdemi mondanivalóra aligha, gúny tárgyává tehető gyöngyszemre különösebb megerőltetés nélkül bukkanhatunk.

Igaz, Kósa Lajos személye is kiált a gúnyért, ennek tudatában mégis riasztó, hogy ez az ember politikusként garázdálkodhat.

Ennek tükrében aligha csodálható, ha az LMP miniszterelnök-jelöltjét megszólítva Szél Bernadettet „Bertalannak” szólítja. Félreértés ne essék, nem a nyelvbotlása teszi alkalmatlanná Kósát bárminemű közhivatal betöltésére, még a legjobbakkal is gyakran előfordul, hogy félresiklik. Méltatlanságát sokkal fajsúlyosabb körülmények bizonyítják.

Egyfelől szakmai alkalmassága (általa) bizonyítottan nem létező, társadalmi és történelmi ismeretei felszínesek és forrásuk is megkérdőjelezhető. És még ha ezek az előfeltételek meg is lennének emberünkben, akkor is van egy kívánalom, aminek Kósa, ha megfeszül se tudna megfelelni. Ez pedig az etikai és erkölcsi kérdés. Mert amennyiben az erkölcs szikrájával bírna, maga indítványozna vizsgálatokat súlyos bizalomvesztést szenvedett pártja kétes elemei ellen. Bár ez esetben aligha lehetne a Fidesz tagja.