Kósa nem bíz semmit a véletlenre, már most magyarázkodik
A Fidesz frakcióvezetője szerint a vasárnapi kvótanépszavazáson az eredmény lesz a perdöntő és nem az érvényesség - írja a hvg.hu.
A referendumon a perdöntő "nem önmagában az érvényesség és hogy hányan mentek el szavazni, hanem az, hogy az igenek vagy a nemek vannak többségben", és ennek lesznek bel- és külpolitikai következményei is - mondta a kormánypárti politikus szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
A nemek győzelme azt jelenti majd, hogy a magyarok arra kötelezik a parlamentet és a kormányt: ne engedje át Brüsszelnek a nem magyar állampolgárok beengedéséről szóló döntés jogát. Ha viszont az igenek győznének, a kormánynak vissza kellene adnia mandátumát, majd előrehozott választás következne - fejtette ki Kósa.
Utóbbit azzal indokolta, hogy politikai skandalum lenne, ha a kabinet egy népszavazáson eldőlt kérdéssel ellentétes álláspontot képviselne. A brit David Cameron sem a részvételi arány miatt mondott le a miniszterelnöki posztról, hanem mert a britek többsége egy sorsdöntő kérdésben, a Brexitről szóló népszavazáson a politikájával ellentétes állásponton volt - hozott példát a Fidesz frakcióvezetője.
Hozzátette: "mi nem vagyunk az MSZP", amely nem mondott le a kormányzásról annak ellenére, hogy a szociális népszavazáson a választók kinyilvánították, nem értenek egyet az akkori szocialista kabinet politikájával.
Kósa Lajos hozzátette, ha érvénytelen a kvótareferendum, "az egyet jelent: azok, akik nem mentek el szavazni, rábízták a döntést azokra, akik elmentek".
Korábban Orbán Viktor a TV2-ben és a Katolikus Rádióban is arról beszélt, hogy nem az érvényesség számít, hanem a nemek aránya.