h i r d e t é s

Lázár: jelentős béremelés várható az egészségügyben és az oktatásban 2018-2020-ban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár: jelentős béremelés várható az egészségügyben és az oktatásban 2018-2020-ban

2017. november 23. - 19:50

A sok ígéret hallatán ne feledjük, hogy hamarosan jön a választás.

Forrás: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az egészségügyben és az oktatásban 2018-2020-ban jelentős béremelés várható, ami nélkül nem lehet  felzárkózni a fejlett nyugati országokhoz

- hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) Gazdasági Csúcstalálkozó című rendezvényén, csütörtökön Budapesten.

Megjegyezte

nem lesz érdemi változás az egészségügyben, ha nem tudjuk tovább emelni a béreket. 

Megerősítette azt a véleményét is, hogy az államigazgatásban még mindig sokan dolgoznak, ezért kedvezőnek tartaná, ha a létszámot csökkenteni lehetne. 

Jelezte, a kormány nagyon jelentős digitális, illetve közlekedési infrastrukturális fejlesztéseket tervez.

Az e-kormányzást ki kell terjeszteni, a digitalizáció  gyorsítását pedig "magán kezdi a kormány"

- mondta.

Erre a kabinet 2018-2020 között mintegy 200 milliárd forintot költene a tervek szerint

- tette hozzá.

Lázár János arról is szólt, hogy a kabinet a közúthálózat és a vasút nagyarányú korszerűsítését, fejlesztését határozta el, 

mert fontos az, hogy Európát, elsősorban a régiónkat ráhangoljuk Budapestre.

A közutak, az úthálózat fejlesztésére, bővítésére 2500 milliárd forintot, a vasúthálózat korszerűsítésére, javítására további 1000 milliárd forintot költhet a kabinet a következő években

- emelte ki.

Lázár János előadása elején Orbán Viktor nevében megköszönte az MGYOSZ tagcégeinek, a magyar gyáriparosoknak azt, hogy együttműködtek a kabinettel, támogatták a kormány gazdaságpolitikai  céljait, hozzátéve, hogy az elmúlt években elért, jelentős gazdasági sikerekben tevékeny szerepet játszottak az MGYOSZ tagjai.

Aki képes gondoskodni magáról, az a kormány szövetségese, aki még másokon is képes segíteni, az a kormány legjobb szövetsége 

- fejtette ki.

Felsorolta az elmúlt években elért jelentős gazdasági eredményeket, amelyeket megfogalmazása szerint a munkaadói érdekvédelmi szervezetek támogatása, együttműködése nélkül nem lehetett volna elérni, és kiemelte a nemzetgazdasági miniszterek, Matolcsy György, majd később Varga Mihály szerepét is a sikerekben, illetve azt, hogy a szigorú fiskális politikát a jegybank politikája is támogatta.

Emlékeztetett: 2010-ben mintegy 83 százalékot ért el az államadósság GDP-hez mért értéke, ez mára 73 százalék körüli szintre mérséklődött.

Jelezte: bár az Európai Unióban csupán 3-4 ország tudta csökkenteni az államadósságot, a következő években tovább kell mérsékelni az államadósság bruttó hazai termékhez mért arányát, mert az régiós összehasonlításban még mindig magas.

A kormány azt szeretné elérni, hogy 2019-2020-ra az államadósság a GDP-hez mérten 70 százalék alá csökkenjen

- jelezte Lázár János.

Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a technológiai fejlődés megállíthatatlanul és megjósolhatatlaul gyorsul tovább. Példaként említette az olajár alakulását, miután pár évvel ezelőtt a szakértők a 200 dollár körüli árat sem tartották kizártnak, a technológia fejlődés és az innováció miatt azonban az olajár a néhány évvel ezelőtti szinteket sem érte el.

Említést tett az egyre erőteljesebb robotizációról is, és megjegyezte, az Oxford University kutatása szerint 25 éven belül, globálisan a jelenlegi munkahelyek közel felén már robotok dolgoznak.

Az élethosszig tartó tanulás, az alkalmazkodóképesség szerepe pedig egyénileg is felértékelődik, amelynek szükséges, de nem elégséges eleme az informatika, az angol nyelv és a matematikai ismeretek gyermekkortól kezdődő, folyamatos fejlesztése

- mutatott rá Futó Péter.

(MTI)