Leépítés és fizetéscsökkentés a köztévénél
Több embert elküldtek, aki maradt annak 700 ezerről 280 ezerre csökkent a fizetése.
Folyamatosak az elbocsátások a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) - írja a Magyar Nemzet.
A lap úgy tudja, hétfőn a Híradó.hu szerkesztői közül három embernek mondtak fel úgy, hogy jelezték, másnap már nem is kell dolgozniuk. Azoknak pedig, akik maradtak, jelentősen csökkentették a fizetését.
Információk szerint bruttó 700 ezer forint helyett a jövőben bruttó 280 ezer forint vihetnek haza. Többen is arról számoltak be a lapnak név nélkül, hogy az elbocsátott szakemberek munkájával nem voltak minőségi problémák. Az állami médiában dolgozó másik forrás szerint az MTI-től is küldtek el embereket. A Népszabadság november 24-én számolt be arról, hogy csoportos, 129 embert érintő létszámleépítést jelentettek be az MTVA-nál.