Elhangzott, a szemünk előtt formálódik át a magyar táj karaktere, ugyanakkor a folyamatosan  megbukó vidékszervezési modellek, vagy a nagyívű uniós projektek helyett egyre nagyobb szerepet kapnak az inkább a vidéki emberek összefogásán, mint az anyagiakon alapuló programoknak. 

Együtt a vidékért – Vidékstratégia 2020. címmel tartotta meg szerdán programalkotó ülését a Magyar Ruralisztikai Társaság. A konferencián szó esett a sorra megbukó vidékszervezési modellekről, a látszólagos önkormányzati önrendelkezésről, a vidék versenyhátrányáról, de arról is, a vidék mégis működik. Elhangzott, a nagy uniós projektek mellett a jövőben sokkal nagyobb szerep jut majd az inkább összefogást, mint anyagi forrásokat igénylő kis programoknak.

A Magyar Ruralisztik Társaság egy olyan szakmai, civil szervezet, amely folyamatos párbeszédet kezdeményez a vidék jövőjéért tenni akaró értelmiség, gazdasági szakemberek és tudósok között. Elsődleges feladata, hogy alulról építkező szervezetként a vidékfejlesztés, a fenntartható környezeti gazdálkodás, a vidéki közösségfejlesztés kérdéseit napirenden tartsa, és integrálja az EU vidékfejlesztési stratégiájába.

Az ország szövete

„A vidék a hely, ahol élünk; amely soha nem adta fel; amelyet sokszor lesajnáltak, elárultak, de mindig élni akart” – kezdte megnyitóbeszédében V. Németh Zsolt, vidékfejlesztési államtitkár. Hozzátette, a vidék a tiszta forrás, nyolcmillió magyar otthona, települések laza szövetsége,

az ország szövete, százszínű selyem, ezerhéjú hagyma.

Mint kifejtette, a korábban kidolgozott nemzeti vidékstratégia ma is alapdokumentum, a vidék alkotmánya. Ma is érvényes az a hármas szempontrendszer, amelyet fölvázol. Az agrárium és a természet, a táj mellett azonban méltatlanul elhanyagolt dimenzió a vidéki közösség, holott ez adja meg az értelmét, miért dolgozunk, és ki számára óvjuk meg a környezetünket.

Az összefogás jelentősége messze túlnő az anyagiakon

A vidékstratégiákról szólva V. Németh Zsolt elmondta, egy konferencián szlovén kollégái úgy jellemezték a magyarokat, mint akik csak projektekben képesek gondolkodni. Megvizsgálják, mire van igény, de ha nincs hozzárendelt forrás, félrerakják. Az államtitkár szerint miközben a nagy uniós projektek mennek a maguk útján, hihetetlen erő van az inkább összefogást, mint anyagi forrásokat igénylő kis programokban. Ezek a kis forrásokból megvalósuló projektek messze túlnőnek jelentőségükben annál az összegnél, amelyet erre fordítanak.

Szemünk előtt változik a magyar táj karaktere

Az ilyen projektek közül V. Németh Zsolt kiemelte a zárkerti rehabilitációs programot, amely a falusi, de nem feltétlenül a történelmi borvidékek szőlőhegyei felé fordította a figyelmet. Hozzátette, ha erre a húszezer hektárnyi zárkerti kultúrára nézünk, a szívünk facsarodik össze. Némely helyeken az elhagyatott kerteket lassan visszaveszi a természet, vagy ültetett akácsorok váltják fel a helyüket. A kertek megmentéséért indított projekt egyszerre jelent génmegőrzési, tájvédelmi és közösségvédelmi programot.

A szemünk előtt formálódik át a táj, ha nem óvjuk meg ezeket a szőlőket, a magyar vidék karaktere változik meg

– hangsúlyozta, hozzátéve, ezek a mintaprogramok az igényességet is fölkeltik a közösségben arra, hogy építészeti táji örökségüket ápolják.

Hogy visszatérjen a vidék hangja

Szepesi Balázs, a Hétfa Kutatóintézet ügyvezető igazgatója előadásában Herman Ottót idézve a valóság tiszteletére hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint a politikát és a társadalomtudományokat kell a valósághoz igazítani, és nem fordítva. Mint kifejtette, a vidékszervezés modelljei sorra megbuktak. Összeomlott a TSZ-ek rendszere, de az önkormányzati rendszer sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A vidék képtelen volt megszervezni önmagát, az önkormányzatok a szabadabb forráskezelés helyett az államtól átvállalt feladatokat kaptak a nyakukba. Eladósodásuk után ráadásul még ezt is visszavette az állam. A vállalkozások világa sem érvényesülhetett a bürokratikus terhek miatt, a vidék termelékenységi és versenyképességi hátrányokkal küzd. Megjegyezte, érdekes módon a vidék mégis működik, falun gyorsabban emelkednek az átlagbérek, és a foglalkoztatás, ez azonban inkább a láthatatlan szisztémáknak, a helyi hősöknek köszönhető.

Szepesi Balázs szerint jól elkülöníthető a vidékfejlesztés és a vidékstratégia fogalma. Előbbi azt jelenti, hogy egy központi matek dönt arról, vidéken melyik forrás hova kerül. Ebben a centrális rendszerben meg kell tanulni alkudozni és alkalmazkodni. A vidékstratégia ezzel szemben a helyi emberekre, a helyi elit kezdeményezéseire összpontosít.

Szabó Gellért, polgármester előadásában arról beszélt, tisztázni kell, milyen szerepet szánnak a vidéknek, a mostohagyerek, a balek, vagy a reménység szerepét.

pestisracok.hu