h i r d e t é s

Majtényi: le lehet váltani a Fideszt, mint ahogy a kommunistákat is

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Majtényi: le lehet váltani a Fideszt, mint ahogy a kommunistákat is

2017. március 04. - 08:50

Az ELTE-BTK-n tartott pódiumbeszélgetés Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet vezetője, a baloldali ellenzéki pártok közös köztársaságielnök-jelöltje csütörtök este - írja a Propeller

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Majtényi több más mellett megemlékezett Orbán Viktor etnikai homogenitást emlegető beszédéről, majd arra tért ki, hogy Magyarország nem alkotmányos demokrácia – olvasható a Budapest Beacon cikkében.

Elmondta, ha valami véletlen folytán ő lenne az új köztársasági elnök, akkor előtte Göncz Árpád és Sólyom László öröksége lebegne, az ő hozzáállásukat vegyítené saját munkásságában. 

Elképesztően sok problémát tudnék okozni

- tette hozzá a beszélgetésen.

Majtényi szerint sokkal jobb intézmények, mint személyek uralma alatt élni, mert utóbbiak szeszélyesebbek, emiatt kellene visszatérni az 1989-1990-es közjogi megoldásokhoz, mert Magyarország most nem alkotmányos demokrácia.

A volt ORTT-elnök hangsúlyozta, szerinte a kormány leváltható, mint ahogy 1990-ben a kommunistákat is sikerült leváltani.

De ehhez az kell, hogy jóval a választás előtt már a lelkekben megbukjanak

- tette hozzá. Kitért az új alkotmányra is, amit egy alkotmányozó nemzetgyűlésnek kellene létrehoznia. Olyanra van szükség, ami mind a jobb, mind pedig a baloldalnak elfogadható.

Majtényi beszédét a cikk szerint egy fiatal zavarta meg, aki kérdésnek álcázott kiselőadást tartott az alaptörvény érvénytelenségéről, és a vita közben hazugnak és kollaboráns hazaárulónak nevezte Majtényit. A fiatalt végül kitessékelték a teremből.

A közönség egy kérdésére, hogy mennyire van köze Soros Györgyhöz, Majtényi elmondta, eddig összesen háromszor találkozott személyesen Sorossal, de sosem négyszemközt, az Eötvös Károly Intézetet pedig 13 éve a Soros Alapítvány pénzén alapították meg, az intézet honlapján pedig fillérre pontosan megtalálható az összes év elszámolása.

 

propeller.hu