h i r d e t é s

Mécs Imre: Hamarosan Orbán uralmának is vége lesz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Mécs Imre: Hamarosan Orbán uralmának is vége lesz

2015. november 07. - 12:24
0 komment

Göncz Árpád családja kérésére a temetésen nem beszélt aktuálpolitikáról, ezért Mécs Imre a hosszabb beszédét a Kossuth téren mondta el. A temetés után, kora este megtartott beszédében az SZDSZ egykori képviselője főleg az Orbán-kormányt ostorozta.

Forrás: 444.hu

A VS.hu helyszíni tudósítója szerint a Kossuth téren mintegy 300-an hallgatták Mécs Imrét, ennyien jöttek át az Óbudai temetőből, ahol délután végső búcsút vettek a volt köztársasági elnöktől.

Göncz Árpád kérése volt, hogy Mécs Imre mondjon beszédet a temetésén. Mikor Göncz családja megtudta, hogy Mécs aktuálpolitikai témákat is érintene, megkérték, hogy ne tartsa meg a beszédet. Végül Mécs a temetésen röviden búcsúztatta a volt köztársasági elnököt, eredeti, hosszabb beszédét a Kossuth téren mondta el - írja a VS.hu.

Azzal kezdte, botrányos, ahogy a Kossuth teret átépítették: minden, az 1945-ös német megszállásra utaló műemléket eltávolítottak, mintha a mai hatalom nem akarna felelősséget vállalni a vészkorszakban történtek miatt.

Göncz Árpád kezdeményezte, hogy állítsanak a téren az 1956-os forradalomra emlékeztető örökmécsest, de az Orbán-kormány ezt is eltávolíttatta, és egy nyergesújfalui kőtárba szállíttatta. Mécs szerint az örökmécsest egyszer visszaállítják majd a Kossuth térre, ahogy visszaállítják a köztársaságot is.

Ez a kormány az emberek félelmére játszik

Mécs Imre arról is beszélt, Magyarországnak soha nem volt olyan jó nemzetközi hírneve, mint abban a tíz évben, amíg Göncz Árpád volt a köztársasági elnök. Azonban miután visszavonult a politikából, az ország helyzete egyre romlott. Mécs felidézte, hogyan fulladt botrányba az 56-os forradalom 50. évfordulója, miközben nemzetközi delegációk tucatjai érkeztek a Parlamentbe.

A második és harmadik Orbán-kormány ostorozása igazán ekkor kezdődött a beszédben: Mécs azt mondta, a jelenlegi szétforgácsolt ellenzék nem is lehet képes arra, hogy megdöntse ezt a kormányt, amely rengeteget ártott az országnak, az emberek félelmére játszik, központosította a hatalmat, kizsákmányoló rendszert hozott létre, és üldözi az önkormányzatiságot. Mécs azonban biztos benne, hogy ennek előbb-utóbb vége lesz.

Beszéde után Mécs Imre szabaddá tette a mikrofont. A színpadra lépő civilek hozzászólásaikban jellemzően a mostani kormányt bírálták, eközben az emberek nagy része elindult hazafelé.

 

vs.hu