Valóban (az utóbbi időben eddig) példátlan, komoly incidens történt az úzvölgyi temetőben... Kár, hogy amit itt látunk, az nem más, mint hogy egy erősebb ország -- amely ráadásul "túszul ejtheti" a magyar kisebbséget -- elkezdi komolyan venni a saját nézőpontjából, amit a magyar kormány maga hirdet... a tetejében még a diplomáciában is, amelyben a pofátlanságnak eddig Szijjártó volt az európai mércéje. Most a román nagykövet megmutatja, hogy Sz. tehet neki egy szívességet és a diplomáciai protokoll ellenére nem ment el a külügybe, amikor "berendelte" a magyar miniszterhelyettes. De amíg a magyar kormány felháborodik olyasmin, ami a saját nyegle, agresszív, hazug szemléletének pontos lenyomata, addig a bel- és külhoni magyarok egyaránt ennek a cinizmusnak a "nettó" elszenvedőivé válnak -- az utóbbiak immár két államhatalom között örlődve. "Okos" stratégia, az EU-s stratégiához fogható a maga nemében. 

Szlovénia közben kiakadt a magyar kormánynak a közösségi médiában megjelentetett nagy-magyarországos térképére. Kést szúrtak Szlovénia szívébe, reagált a szlovén kormányfő. Úzvölgye után most ez. Vajon eddig jár a felcsúti korsó a kútra? Amíg végül széttörik, benne a magyarok vérével?

Orbán lehetetlen küldetésre vállalkozik, amikor a kisebbségi magyarságot fegyverként akarja használni a regionális és európai pozíciója erősítéséhez. A szomszéd államok minden értelmes mérce szerint eddig türelmesen szemlélték, hogyan önti a magyar kormány a pénzt a magyar kisebbségek -- döntően szimbolikus, egyszerűbb emberek számára is láttatható kulturális, sport- és politikai -- intézményeibe, mert az EU-n belüli szövetségben ez még tolerálható, talán érthető is. De van az a pont, amikor a magyar anyaállam kötelessége a kisebbségei támogatását illetően átfordul provokációba és agresszióba, kiváltva az ellenérdekelt nacionalisták, de akár a kormányok indulatait is. A magyar kormány most már közelíti ezt a töréspontot.  De ez olyan játszma, amit nem nyerhet meg. Nem tudom, emlékszik-e a kormányfő Trianonra. Úgy értem, kellően pontosan emlékszik-e (hiszen pontosan emlékezni nem éppen divatos ma Magyarországon)*. 

Vajon milyen esélyünk lehet megismételni pepitában az akkori felállást?

Tragikus, hogy miközben az ország nyugati pénzen él, a kormányzása meg erkölcsi és szakmai nulla, ilyen lehetetlen -- ám sok millió nem értő ember limbikus rendszerében annál kedvezőbb visszhangra találó -- utat fest fel a magyar kormányfő ennek az elitjétől oly sokat szenvedett országnak a jövőjét illetően. Hány százezer ember ontotta fölöslegesen a vérét már a nemzetért, mert generációnként jön egy gazember, aki miatt utólag minden áldozat hibávalónak bizonyul, mert tönkreteszi azt -- és még többet --, amiben az elődök legjobbjai (vagy simán csak áldozatai) reménykedtek?!

*Pontosan emlékezhetne pl. arra, hogy amikor a románok 1919. augusztus elején elfoglalták Budapestet, majd Győrig nyomultak, Magyarország védelme pedig összeomlott, kizárólag a világháborúban győztes antanton múlott, hogy hazánk ezeréves államiságára nem került ott és akkor pont és megmaradtunk országként. Na, ennyit a hagyományosan kompetens magyar államvezetésről, ennyit az EU elleni mai szabadságharcról (amelybe be-befigyel a NATO-val szembeni megbízhatatlanság is) és ennyit általában a szuverenitás délibábjáról. Könyörgöm, ne akarjunk azért annyira szuverének lenni -- holnap ennivalónk nem lenne, holnapután országunk sem!

Forrás: hafr.blog.hu