h i r d e t é s

Megszavazták: 19 helyett 20-25 szál cigi lesz majd a hazai dobozokban

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Megszavazták: 19 helyett 20-25 szál cigi lesz majd a hazai dobozokban

2015. május 28. - 14:43
0 komment

Legalább húsz, legfeljebb huszonöt szál cigarettát tartalmazhat egy doboz 2016. május 20-ától - erősítette meg az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön az erről szóló módosító javaslatot.

A változtatásra annak az európai uniós irányelvnek az átvétele miatt van szükség, amely részben a dohányárura való rászokás megakadályozása érdekében íródott. 

Ezt átvéve az egészségügyi és egészségbiztosítási törvények módosításával a magyar jogszabályok is rögzítik az úgynevezett fogyasztói csomagok méretét: cigaretta esetében ez legalább húsz, legfeljebb huszonöt szál, szivar esetében a darab vagy a doboz, szivarka esetében legalább öt darabot tartalmazó doboz, fogyasztási dohánynál pedig legalább harminc, legfeljebb ötven gramm fogyasztási dohány. 

A törvényalkotási bizottság több ellenzéki képviselője is bírálta a cigarettás doboz tartalmának növelését, Zombor Gábor egészségügyi államtitkár azonban azzal indokolta az uniós változtatást, hogy a több szálat tartalmazó, drágább dobozokat vélhetően kevesebben veszik majd meg. 

 

MTI / hvg.hu

Posted by SEJT on 2015. május 28.