h i r d e t é s

Metrófelújítás - Pótlóbuszok járnak mától az 3-as metró vonalán

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Metrófelújítás - Pótlóbuszok járnak mától az 3-as metró vonalán

2017. november 04. - 09:20

Az északi szakasz felújítása miatt pótlóbuszok járnak mától a 3-as metró vonalán, a munkálatok várhatóan 2018 végéig tartanak. 

Az utolsó, menetrend szerinti szerelvény kigördülése után lezárják Újpest-központ végállomás bejáratát és tájékoztatót helyeznek el a 3-as metróvonal felújítása megkezdése előtt 2017. november 3-án. Az Újpest-központ és a Lehel tér közötti szakasz felújítása várhatóan egy évig tart. - MTI Fotó: Máthé Zoltán

A szerelvények helyett a következő egy évben munkanapokon 20.30-ig a Lehel tér és Újpest-központ között, esténként és szombat-vasárnap pedig a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek. A térségben a fennakadások elkerülésére pótlóvillamosokat indítanak, megerősítették a térség kötöttpályás közlekedését és közlekedési lámpákat hangoltak át.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint ennek ellenére előfordulhatnak majd fennakadások a közösségi és az egyéni közlekedésben is, az utazási idő lényegesen hosszabb lehet a megszokottnál.
A Váci úton például a háromból irányonként egy-egy sávot buszsávnak jelöltek ki, ezért a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban torlódásokra kell számítani.

A BKV a metrópótlásra 59 csuklós autóbuszt állít forgalomba, de az esti és a hétvégi teljes vonalas pótlás idején a pótlóbuszok száma megközelíti a 80-at. A buszok átlagosan 45 másodpercenként indulnak.
Metrópótló villamosként a 12-es 12M jelzéssel a Lehel térig meghosszabbított vonalon közlekedik, a 14-es pedig 14M jelzéssel sűrűbben és hétvégén is nagyobb befogadóképességű szerelvényekkel jár. Gyakrabban indítják az 5-ös és a 7E autóbuszt, a 20E és a 30-as járatcsalád tagjait, a 34-es és a 106-os busz vonalát pedig a Lehel térig meghosszabbították.
Azt ajánlják, hogy a belvárost az utasok a III. kerületből a 19-es és a 41-es villamossal a fonódó villamoshálózaton, illetve a H5-ös (szentendrei) HÉV-vel közelítsék meg.

A naponta félmillió utast szállító 3-as metróvonal felújítása több ütemben zajlik és várhatóan három évig tart. A középső (Lehel tér-Nagyvárad tér) és a déli (Nagyvárad tér-Kőbánya-Kispest) szakasz felújításának indulásáról még nem született döntés. (MTI)