Jaj! Nem látszhat, ugyebár, hacsak nem agrárpárt vagytok (de még így se igazán). Szóval hiányosságok vannak itt a siker alapvető kritériumainak megértésében.

A stratégia az átfogó politikai építkezés értékrendjétől és image-étől kezdve a vezértémák kiválasztásán és a kibontakozás (szavazatvonzás) eszkalációján át a kivitelezés (operatív stratégia: erőforrástervezés, pártépítés, nyilvánosság, pénz, celebek, akciók fajtái -- mi igen, mi nem) minden konzisztensen összerakva.

Nem egyszerű, ezért kulcsfontosságú egy vállalat életében is a pontos, szakszerű strategy making, amit kiváló egyetemeken oktatnak, és mégis rengeteg vállalat bukik meg azon, hogy benézi a sajátját (pl. annak idején a Xerox a papír vs. digitális forradalmat).

• Az első kérdése: mi a piacunk (=kik a választóink és a versenytársaink)?
• A második, mivel főzünk, illetve bevonható-e több erőforrás (a legáltalánosabban értve)?
• A harmadik: mi a mérhető cél?
• A negyedik: mi az út?

A stratégia kizárólag belső használatra szól, a külvilág nem ismeri a részleteit, csak érzékeli az alkalmasságát vagy alkalmatlanságát. 

A narratíva pedig kb. "a párt helye Magyarországon": miért vagyunk, miért kellünk, milyen az ország (a történelemtől az aktuális készségein át a jövőképig -- tehát a jövőkép, vagy vízió, csak része ennek) és nekünk hol a helyünk ebben az országban, mitől lesz a választónak jó velünk, miért kellünk az életébe.

Mindezt egyetlen mondatban, öt mondatban (elevator speech "lift beszéd") és öt oldalon. A narratíva az azonosulás alapja a választó és a párt között, ha tetszik, a stratégia koncentrált publikus vetülete. A story, a "közös történetünk" (a párté és a választóé mármint). A narratíva nem más, mint maga a (politikai) termék.

A zseni (a szellem) koncentrált megnyilvánulása. (Ha van.) A stratégiával szemben kifejezetten a külvilágnak szól, ez maga a stratégia szerint (a piac, a kompetenciáink, a cél és az utunk ismeretében) piacra vitt áru.  

A politika az aktuális hőzöngés és ravaszkodás -- kiegyensúlyozottan szólva: a mindennapos beszéd és cselekvés, de figyelemfelkeltő beszéd és cselekvés -- terepe, amely azonban nem esik kívül a stratégia és a narratíva határain. Nem hőzöngünk saját magunkkal szemben.

A szakpolitika a szeriőz megoldások területe, a hőzöngő politikával szemben az egyensúly az aktualitásban. A korlátai és az iránytűi ugyancsak a stratégia és narratíva. (Szóval egy agárpolitika nem tévesztendő össze sem a narratívával, sem a stratégiával.)

A hordozók a politikusok, a pártemberek. Aki megnyilvánul, az csak profin csinálhatja. Minden egyes rossz megszólalás zavart okoz minden eddig tárgyalt szempont képviseletében. Profizmus lehet a félszegségben és a tényleges vagy látszólagos taplóságban is -- ha ezt kívánja a stratégia.

De csakis folyamatos reflexióval, visszamérésekkel, kiigazítással.

Felkészültséggel.

Amiről mindösszesen írtam most -- az egész együtt -- a politikai mesterség. (Nem összetévesztendően a kormányzással.)

A darabjai egyenként vagy az összes bármelyik kihagyásával nem ér semmit, ha a cél a siker (ami a politikában -- nem a kormányzásban! -- a folyamatosan erősödő hatalmi pozíció).  

hafr.blog.hu